Hirdetés

Mátray László: szeretek kínlódni a szerepekkel

Mátray László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze vehette át vasárnap Székesfehérváron a 2008-ban alapított Kaszás Attila-díjat. A művésszel alakításairól, terveiről, és arról beszélgettünk, hogy milyen szerepe van a díjaknak egy színész életében.

Bíró Blanka

2010. május 13., 09:072010. május 13., 09:07

– Sokféle szerepet kap a Tamási Áron Színházban. Melyiket szereti a legjobban, és melyikkel kínlódott meg leginkább? Minek alapján kapja a szerepeket?
– Szeretem, ha egy szereppel meg kell kínlódni. Sokszor kellett olyan karaktert alakítanom, amely ellentmondott a személyiségemnek, ilyenkor nem könnyű felépíteni a szerepet. Nyilván ilyen esetekben a rendezők sokat segítenek, de én is ráérzek, ha valami tőlem távol álló figurát kell megalkotnom. Például a Fülöp herceg-szerepével (Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnőjében) sokat kínlódtam, mert lényem tiltakozik az ilyen magatartás, viselkedés ellen. Sokat olvastam a szerző naplóját, írásait, és próbáltam ráérezni az indítékaira. Egyáltalán nem volt jó érzés abban az időszakban ezzel a szereppel élni, de most, annak tudatában, hogy sikerült egy számomra idegen dolgot megformálni, már nagyon szeretem.

– Az alkata a hősszerelmes szerepére predesztinálja, miért nem játszik ebben a szerepkörben?
– Nem vágyom igazán ilyen feladatra. És annak kimondottan örülök, hogy nem skatulyáztak be, változatos szerepeim voltak. A hősszerelmes karakterek mögött is van mit kibontani, bár sok esetben ezek a szerepek nagyon hasonlóak. Örülök, hogy megmenekültem a sémáktól. Sokat küzdöttem azért, hogy ne akarjanak beskatulyázni, a főiskolán ez volt a legnagyobb félelmem, hiszen már ott próbálják eldönteni, hogy melyik színész milyen szerepekre alkalmas. Sepsiszentgyörgyön találkoztam olyan alkotókkal, akik azt mondták, nézzük meg a színésznek az alkatán túl a lelkét is. Így sikerült elkerülni az effajta csapdákat.

– Nemcsak a művészi teljesítményéért kapta a Kaszás Attila-díjat, hanem közösségszervező tevékenységéért is. Mivel magyarázza, hogy a sepsiszentgyörgyi társulatból Nemes Levente után ön már a második, akit erre a díjra méltónak találtak?
– A társulat rám szavazott, elküldték a jelölést, majd a húsz színház huszonegy jelöltje választotta ki a díjazottat. Tavaly Nemes Leventére esett a választás, idén rám. Ugyanakkor érdekes, mert én úgy érzem, nem teszek, nem tudok eleget tenni a közösségért, a társulatért, sokkal jobban elfoglalnak a saját szerepeim. Ezért meglepő és jólesik, hogy bár én úgy érzem, nem teszek eleget értük, ők ezt a keveset is értékelik. Ez a díj egyfajta odafigyelés. Azért jó közösség a sepsiszentgyörgyi társulat, mert tapintattal sokat el tudunk mondani egymásnak, például, hogy egy-egy szerepkörben mit kellene másképp csinálni. Én elsősorban magamban rendeztem ezt le, mert az elején nehezemre esett elfogadni a többiek véleményét, de amióta odafigyelek a tanácsaikra, már én is nyíltan tudok véleményt mondani.

– Változtattak-e bármit a díjak?
– A színpadon nem. Egy-két napig gondolkoztam rajta, hogyan számolok el vele, hiszen felelős vagyok, mert odafigyeltek rám, és ezt ezzel a jelöléssel el is mondták, ez nem egyszerű vállveregetés. A díjak talán abban segítenek, hogy visszatekintve egy-egy pályaszakaszról, tudod, hogy jó volt az irány. 

– Vannak szerepálmai? A közeljövőben mik a tervei?
– Nincsenek szerepálmaim. Az a jó, ha változatos szerepeket kapsz, amelyek lehetőséget adnak a fejlődésre. Mostanában egy egyéni produkció tervén gondolkodom, esetleg egy kisebb csapattal próbálnék ki valamit. Bár hívtak, nem tervezem, hogy elmegyek Sepsiszentgyörgyről, de egy-egy szerepet vállalnék más színházaknál. A film világa is érdekel, de a színpadon is van még tanulnivalóm.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
Hirdetés
2025. november 25., kedd

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát

Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát
2025. november 23., vasárnap

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”

Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”
2025. november 22., szombat

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron

Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron
Hirdetés
Hirdetés