Hirdetés

Másokra is gondolnak – Nagykárolyban a Harag György Társulat

•  Fotó: Czinzel László

Fotó: Czinzel László

Buzogány Béla rendezésében a nagykárolyi Városi Színház nagytermében mutatta be kedden este legújabb előadását a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.

Krónika

2016. június 01., 12:382016. június 01., 12:38

A társulat közleménye szerint a mátészalkai Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színház igazgatójaként tevékenykedő vendégrendező Fazekas Bertalanné nyírbélteki pedagógussal közösen Csalafinta hozomány címmel vérbeli, ízes komédiát írt a szatmári népi leleményességről.

Az utóbbi színházi évadokban Nagykárolyban a több mint százéves színházépület teljes körű felújítása miatt nem volt színházi előadás, ezért is döntött úgy a Harag György Társulat művészeti vezetése, hogy a partiumi kisvárosban tartja a 2015/16-os színházi évadja utolsó nagyszínpadi bemutatóját. A következő évadban felnőtt- és diákbérleteket indít majd a szatmári társulat a helyieknek, és több produkcióval is jelen lesz a nagykárolyi Városi Színházban.

„Nem csupán makk, hanem tökmakk. Naná, hogy ilyen szó nincs a magyar nyelvben. Ebben az előadásban viszont az is van, ami nincs. Hiszen »dicsekedni azzal is lehet, ami nincs!« – mondja az előadás egyik szereplője. Ízig-vérig szatmári produkcióról van szó, egy olyan parasztkomédiáról, amely telis-tele van egészséges, ízes szatmári poénnal\" – olvasható a produkció ajánlójában. A vígjáték főhőse egy eladósorban lévő szegény lány, akit a nagygazda csak akkor vesz el feleségül, ha van hozománya. Hozomány viszont nincs, ám itt jön a főszereplő segítségére a szatmári furfang.

Az előadás szereplői: Kovács Nikolett, Gaál Gyula, Bogár Barbara, Marosszéki Tamás, Rappert-Vencz Stella, Bándi Johanna, Poszet Nándor, Mendler Móni m. v., Péter Attila Zsolt, Gál Ágnes, László Zita, Kovács Éva, Baksa András m. v., Varga Sándor és Frumen Gergő. A produkció díszlet- és jelmeztervezője Szabó Anna, koreográfusa pedig Nagy Orbán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés