Hirdetés

Második alkalommal szervezik meg Marosvásárhelyen a Stúdiófesztivált

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Április 21. és 25. között rendezi meg második alkalommal a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem a Stúdiófesztivált. Idén a vásárhelyi mellett a bukaresti, kolozsvári, galaci, jászvásári, valamint a szebeni egyetemek színészképző karainak tanárai és diákjai lesznek jelen a városban.

Máthé Éva

2010. április 21., 09:252010. április 21., 09:25

Gáspárik Attila, a fesztivált szervező egyetem rektora elmondta, mintegy száz résztvevőre, tanárra, diákra számítanak. „A bolognai oktatási rendszerre való áttérés számos kérdést vet fel, új utakat keresünk. Ezért nagyon hasznos, ha tapasztalatot cserélnek az ország színészképzéssel foglalkozó intézményei” – mondta Gáspárik. A rektor nem rejtette véka alá, hogy nem tartja szerencsésnek az új rendszert, mert így például a fiatalok a hosszabb mesteri képzés elvégzése után túl későn kerülnek a színházak színpadára.
A fesztivál egyúttal verseny is.

Tekintélyes hazai szakértőkből álló zsűri ítéli majd oda a díjakat az egyes előadásoknak, amelyekre minden alkalommal 50-50 civil nézőt is várnak, számukra fenntartják a helyeket. A szervezők szerint a fesztivál a maga nemében egyedülálló, „a hazai színészképzés fokmérője”.

Gáspárik sérelmezte, hogy mind a művészeti egyetemeken, mind a színházakban a szaktárca befagyasztotta az üres állásokat, így igen kétségessé vált az, hogy a fiatal végzősöknek lesz-e hol elhelyezkedniük.

Magánszínészképző iskolák nem lesznek jelen a fesztiválon, bár a rektor kifejtette, hogy a rendezvény kapuja mindenki előtt nyitva állt. A Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemhez is küldtek meghívót, de ott olyan zsúfolt a program, hogy egy évvel korábban kellett volna eljutnia az üzenetnek. A kisinyovi egyetem küldöttsége vízumproblémák miatt marad távol. A fesztiválon az előadásokat workshopok, a produkciókat elemző beszélgetések, kiállítások, könyvbemutatók egészítik ki.

A művészeti egyetem rektora a tegnapi sajtótájékoztatón arról is beszámolt, hogy a még hivatalban levő magyar kormány az egyetem számára igen jelentős határozatot hozott. „A rendelet értelmében a művészeti egyetem és a vásárhelyi orvosi egyetem kiemelt fontosságú intézménynek tekinthető, ezért a működésüket segítő alapítványok, esetünkben a Prospero Alapítvány évente 5 millió forintos támogatást kap – anélkül, hogy ennek az elnyerésére pályázatokat kellene benyújtanunk. Köztudott, hogy a bentlakásunk is ilyen támogatásból létesült.” A Krónika kérdésére a rektor kifejtette, reméli, hogy az új kormány is betartja majd ezt az ígéretet.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
Hirdetés
2025. november 25., kedd

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát

Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát
2025. november 23., vasárnap

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”

Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”
2025. november 22., szombat

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron

Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron
Hirdetés
Hirdetés