Hirdetés

Marosvásárhelyen lép fel Haumann Péter

Haumann Pétert látja vendégül a Tompa Miklós Társulat a 2. Vásárhelyi Forgatag keretében. Az elismert budapesti színművész a Platón szövegéből készült Szókratész védőbeszéde című előadását augusztus 28-án, csütörtökön 19 órától láthatják az érdeklődők a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermében.

Szász Cs. Emese

2014. augusztus 18., 14:372014. augusztus 18., 14:37

2014. augusztus 18., 14:452014. augusztus 18., 14:45

Haumann Péter 1963-ban végzett a budapesti Színművészeti Főiskolán, majd a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. Játszott a Pécsi Nemzeti Színházban, a 25. Színházban, a József Attila Színházban, a budapesti Madách Színház vezető művésze volt, majd a budapesti Nemzetihez, később pedig a Radnóti Színházhoz szerződött. 1994-től a Katona József Színház tagja.

A Szókratész védőbeszéde című egyéni előadását – amelyet a színművész védjegyeként tartanak számon – már fiatalkorában is játszotta. A hetvenéves görög filozófus szerepét fiatalon is kitűnően alakította, kezdeti budapesti sikerei is ehhez az alakításához fűződnek. Platón művét Haumann előadásában 2009-ben hangoskönyv formájában is kiadták.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész 2011-ben – immár életkorban közelebb állva a szerephez – újította fel produkcióját, amelyet azóta is sikerrel játszik. Az ókori görög filozófia nagy korszakának vezető személyiségét, Szókratészt megtestesítve, egy lázasan az élet értelmét kutató, mindenen elmélyülten töprengő, de olykor heves, akár könnyen dühbe jövő, aztán ezen is elgondolkodó tudóst személyesít meg, mohó játékkedvvel, „ide nekem az oroszlánt is!” jellegű tettvággyal – írta a Népszava a felújított előadásról.

„Haumann remeklésében – mert hisz ez a hosszú-hosszú évek, évtizedek alatt végtelenül kiérlelt és kőkeménnyé csiszolt szerepformálás igazi színészi mestermunka –az a legmegkapóbb, hogy módfelett takarékosan, mondhatni, visszafogottan él jól ismert és sokszor megcsillogtatott művészi eszközeivel. Hangszínváltásaival, hangjának mélységével és magasságaival, aprólékosan kidolgozott ironikus mimikájával, magával ragadó gesztusaival. – írta a produkcióról Kovács Dezső. – Pedig újra és sokadszorra is elővett és »újrajátszott« Szókratészében, pályájának eme emblematikus nagy szerepében Haumann nem tesz mást, »csak« maximálisan azonosul a megformált figurával, érzékivé teszi az antik bölcseletet, formát ad a szofisztikált észjárásnak, pontosan érzékeli és kiaknázza a tér s az idő koordinátáit.”

A marosvásárhelyi vendégjárékra jegyek válthatók online a www.biletmaster.ro oldalon, augusztus 26-tól a színház jegypénztáraiban, valamint az előadás előtt egy órával a helyszínen.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés