Hirdetés

Makovecz Imre Emlékközpontot terveznek Budapesten

A magyarországi kormány kiemelt feladatként kezeli a Makovecz Imre Kossuth-díjas építész hagyatékáról való gondoskodást – olvasható a Magyar Közlöny keddi számában megjelent határozatban. 

Hírösszefoglaló

2015. december 30., 17:452015. december 30., 17:45

A 2011-ben elhunyt Makovecz Imre életművének gondozásáról szóló dokumentum szerint a kormány egyetért azzal, hogy Makovecz Imre életműve olyan kulturális és nemzeti értéket képvisel, amelynek megóvása, gondozása kiemelten fontos, ennek érdekében Makovecz Imre születésének 80. évfordulójára – 2015. november 20. – tekintettel kiemelt feladatként kezeli a Makovecz Imre hagyatékáról való gondoskodást, s életművének a jövő nemzedékkel való megismertetését. A kormány egyetért a budapesti Városkúti út 2. szám alatti műteremház Makovecz Imre Emlékközponttá alakításával.

Ezzel összefüggésben felhívja az emberi erőforrások miniszterének figyelmét, hogy – azonnali határidővel – a nemzeti fejlesztési miniszter és a Magyar Művészeti Akadémia elnökének bevonásával vizsgálja meg az épület tulajdonjoga megszerzésének feltételeit, valamint a Miniszterelnökséget vezető miniszter bevonásával tekintse át a Makovecz Imre Alapítvány működésében való állami szerepvállalás lehetőségét. A kormány felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy támogassa a Makovecz Imre alkotásairól korábban megrendezett kiállítások egységes katalógusban való összefoglalását, valamint az építész munkásságát, teljes életművét bemutató reprezentatív kiállítás létrehozását. A kiállítás támogatásának és a kiadvány megjelentetésének határideje 2020. június 30.

A kormány felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy 2016. március 31-i határidővel tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a Makovecz-életművet a Magyar Értéktárba felvegyék. Arra is felhívja a minisztert, hogy az emberi erőforrások miniszterével és a nemzetgazdasági miniszterrel együttműködve, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ bevonásával dolgozza át a Makovecz Imre munkásságának megörökítésére összeállított ötéves feladattervet és aktualizálja az abban foglalt feladatokat, szintén 2016. március 31-i határidővel. Emellett ugyanezzel a határidővel, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ bevonásával tegye meg a szükséges intézkedéseket az építész egyes alkotásainak műemlékké nyilvánítása érdekében.

A kormány felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy Makovecz Imre településfejlesztési-épülettervezési modelljének minél szélesebb körű alkalmazása érdekében támogassa a közművelődési szakemberképzés keretében alkalmazható oktatási segédanyag elkészítését, továbbá az abban foglaltak gyakorlati elsajátítását biztosító szakmai gyakorlat rendszerének működtetését. Az oktatási segédanyag elkészítésére a határidő 2017. december 31., a határozat a rendszer kialakítására, működtetésének megalapozására 2018 és 2020 között évente 30 millió forint biztosításáról szól.

Felhívják a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az érintett miniszterekkel együttműködve a Makovecz Imre életművét képező egyes ingatlanokkal kapcsolatban az épületek funkcionális felhasználásának felmérése érdekében gondoskodjon megelőző vizsgálat elvégzéséről, 2016. május 31-i határidővel. A határozatban felhívják a nemzetgazdasági minisztert, hogy 2016-ban a feladat teljesítését követően, annak megvalósítására, és további előkészítésére legfeljebb 500 millió forint összegben biztosítson forrást az Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetben.

A Miniszterelnökséget vezető minisztert a kormány felhívja arra, hogy a vizsgálatok elvégzését követően dolgozza ki és terjessze a kormány elé az épületek felújításával, megvalósításával kapcsolatos intézkedések ütemtervét, továbbá tegyen javaslatot a nem, vagy funkcionálisan nem megvalósítható művek 3D-ben való fotorealisztikus digitális feldolgozására, terjesztésére, 2016. június 30-i határidővel. A kormány a Makovecz Imre Pályázati Alap elindítását is tervezi, és annak vizsgálatát, hogy melyek azok a Makovecz Imre életművébe tartozó projektek, amelyek megvalósítása a magyarországi költségvetés, illetve európai uniós forrás terhére megvalósuló programok keretében lehetséges.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés