Fotó: Biró István
2012. február 13., 08:342012. február 13., 08:34
A tárlat érdekessége, hogy egy-egy képet írók, költők szövegei „egészítettek ki”, a megnyitón pedig Szép András az alcímben szereplő hangokat szolgáltatta zongorajátékával. „Erre a házra egyébként is jellemző a művészetek közötti párbeszéd, hiszen Györkös Mányi Albert zenetanárként kezdett el festeni, felesége, Jakab Ilona is festőművész volt. Györkös Mányi Albert képei korábban Balla Zsófia költőnőt ihlették meg” – vezette fel a kiállítást Kós Katalin, az Erdélyi Közművelődési Egyesület tulajdonában lévő emlékház vezetője. Demény Péter költő, író, az egyik szöveg szerzője elmondta: bár nem ismeri jól Makkai Bencét, ha le kellene fényképeznie, világos színeket társítana hozzá.
„Az itt látható képeken mégis több a sötét, bár nem világnézeti szempontból, pusztán a fotós szempontjából nézve. A szövegek finom ellenpontot képeznek a képekkel, éppen ezért tartom jónak a kezdeményezést, mert szöveg és kép ilyen jól kiegészíti egymást – fejtette ki Demény. – Azt is mondhatnánk, hogy embertelenek ezek a képek, hiszen a legtöbbről hiányzik az ember, a szövegekben viszont mindenképpen ott van, hiszen mindenki saját magát írja meg.”
Demény hozzátette: egy olyan alkotó képeit szemlélhetik meg az érdeklődők, aki hazafelé tartva időnként megállítja az autót, és lefotózza a táj egy-egy számára érdekes részletét. „Megvan benne az igény, hogy többet lásson egy átlagos sofőrnél” – fogalmazott Demény. A tárlatnyitón egyébként László Noémi, Bréda Ferenc, Karácsonyi Zsolt, Márkus András és Váradi Nagy Pál fel is olvasta szerzeményét. László Noémi Király Zoltán versét is tolmácsolta a közönségnek, a többi képre pedig Demény Péter, György Attila, Józsa Márta, Lövétei Lázár László, Molnár Vilmos és Muszka Sándor szerzett szöveget.
Budapest, Zágráb, Prága és Sepsiszentgyörgy után Csíkszeredában folytatódik a Magyar Nemzeti Múzeum nagyszabású időszaki kiállításának, a Magyar Menyasszonynak az „utazó kapszula tárlata”.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban mutatják be a Dr. Fejér Sándor második világháborús levelezéséből készült kötetet.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) május 4–5-én esedékes tisztújítása előtt annak romániai területi szervezete, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) is megválasztotta új vezetőségét.
79 éves korában meghalt Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a Nemzet Művésze, a magyarországi hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója.
A Kolozsvári Magyar Opera immár 5 éve lehetővé teszi erdélyi és partiumi települések lakói számára, hogy megismerkedhessenek a zenés színház varázsával.
Négy helyszínen, több mint húsz előadással várja a közönséget a június 26. és július 4. között megrendezendő Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválja, amelynek idei díszvendége a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata lesz.
Ha van színvonalas humor, Bajor Andoré az. Történeteinek fordulatossága, írásainak megannyi játékos megoldása lélekfrissítő, elmecsiszoló; titokzatossága pedig jó értelemben vett kihívás az olvasó számára – mondta el megkeresésünkre Egyed Emese.
A kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezői bejelentették, hogy az immár 25. alkalommal, június 12. és 21. közt tartandó szemle a 100 éve született Marilyn Monroe színésznő előtt is tiszteleg.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is székelyföldi turnéra indul a kolozsvári Puck Bábszínház magyar társulata.
Átadták az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) díjait Kolozsváron a Protestáns Teológiai intézet dísztermében a kultúra területein tevékenykedőknek.