2013. március 19., 12:262013. március 19., 12:26
A TESZT-et 2007-ben alapította a temesvári színház. Gálovits Zoltán, a színház művészeti aligazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a május 24-től 31-ig tartó idei találkozó programja még nem végleges, de olyan előadásokat hívtak meg, amelyek egyrészt érzékenyen reagálnak aktuális politikai viszonyokra és társadalmi helyzetekre, másrészt a produkciókat az alkotók szerzőként, rendezőként és akár színészként is jegyzik.
A színházi találkozónak évfordulós jellege lesz, hiszen Temesváron hatvan éve alakult állandó hivatásos magyar színtársulat.
A meghívott társulatok kapcsán Gálovits Zoltán kifejtette, hogy idén is részt vesznek azok a régióban működő magyar társulatok, amelyekkel a temesváriak amúgy is szoros szakmai kapcsolatot ápolnak. Ilyen az Újvidéki Színház, a Szabadkai Népszínház, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház. Szintén visszatérő társulatként lesz jelen a budapesti Nézőművészeti Kft. független társulat, de várhatóan szlovén és belgrádi előadás is része lesz a programnak. A válogatás a temesvári román, magyar és német színház produkcióit is tartalmazza.
A TESZT a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió fesztiváljaként indult, és a szervezők továbbra is meg szeretnék őrizni ezt a jellegét, ugyanakkor szélesíteni akarják a palettát, és a szűkebb régión kívüli térségekből is meghívnának aktuális és érvényes művészi törekvéseket bemutató, minőségi színházi produkciókat.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.