Hirdetés

Maia Morgenstern is tanítani fog a budapesti SZFE-n induló zsidó színészképzésen

•  Fotó: SZFE/Facebook

Fotó: SZFE/Facebook

Maia Morgenstern hírneves román színművész is oktatni fog a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) iduló zsidó színészképző szakon.

Kiss Judit

2024. november 08., 20:072024. november 08., 20:07

Amint az SZFE honlapján olvasható, a 2025/2026-os tanévben zsidó színházi specializációt indít az intézmény az osztatlan színművész szakos képzésén belül.

Az ötéves képzés az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) kezdeményezésére, a Milton Friedman Egyetemmel együttműködésben, magyarországi és nemzetközi szaktekintélyek közreműködésével valósul meg.

Hirdetés
•  Fotó: Maia Morgenstern hivatalos Facebook-oldala Galéria

Fotó: Maia Morgenstern hivatalos Facebook-oldala

Az új specializáció az EMIH kezdeményezésére jön létre azzal a céllal, hogy a Baross utcai Firgun Házban – a tervek szerint 2025-ben – nyíló zsidó színház számára olyan szakképzett színművészeket képezzenek, akik nemcsak a zsidó kultúrát és színházi hagyományokat ismerik behatóan, de héber és jiddis zsargon nyelvismerettel is rendelkeznek.

A program különlegessége, hogy héber nyelvtudástól és vallási hovatartozástól függetlenül jelentkezhetnek rá az érdeklődők. A héber nyelv, valamint a zsidó kultúra oktatását a Milton Friedman Egyetem az alapoktól biztosítja.

„A fenntartó alapítványunk örömmel fogadta az EMIH megkeresését, hiszen a színházművészet gazdagodik akkor, amikor kisebbségi és többségi kultúrák együtt dolgoznak a színpadon. Az SZFE szívesen vesz részt ebben a kezdeményezésben és hisszük, hogy termékeny együttműködés veszi kezdetét a két hazai és a kiválasztott izraeli egyetem között a budapesti játszóhely működésének megalapozása érdekében” – nyilatkozta prof. dr. Sepsi Enikő, az SZFE rektora.

Az osztályvezetők kivételes szakmai háttérrel rendelkező szakemberek: Maia Morgenstern, a bukaresti zsidó színház igazgatója, nemzetközileg elismert román színművész (a specializáció felelőse is), valamint Réczei Tamás színházrendező, dramaturg, a Firgun Zsidó Kulturális Alapítvány elnöke.

Maia Morgenstern többek között olyan jelentős nemzetközi produkciókban szerepelt, mint Mel Gibson A passiója, valamint számos magyar filmben is feltűnt,

például Mészáros Márta A hetedik szoba és Szász János a Witman fiúk című alkotásaiban. Az oktatásban mentori szerepet kap Szinetár Miklós rendező is. A zsidó színházi specializáció három ismeretköri elemből épül fel: az első pillér a zsidó színházművészet elméleti képzése, amely magában foglalja a színháztörténetet, az előadás- és műelemzést, valamint a zsidó drámák tanulmányozását, a második alappillér a héber nyelv oktatása, míg a harmadik elem a gyakorlati képzés, amely során a hallgatók héber nyelvű színészmesterséget tanulnak a 7-10. félévben, a magyar nyelvű színészképzést követően.

A program szerves részét képezi a nemzetközi tapasztalatszerzés: a hallgatóknak a 6-7. félévben egy izraeli egyetem színművészképzésébe lesz lehetőségük becsatlakozni,

ahol eredeti nyelvi környezetben mélyíthetik el a tudásukat. Ez a mobilitási program nemcsak az egyetem többi specializációjának nemzetközi gyakorlatához illeszkedik, de felkészíti a hallgatókat a Firgun Ház által tervezett izraeli vendégszereplésekre is, biztosítva számukra, hogy megszerzett tudásukat később nemzetközi színházi közegben is kamatoztathassák.

korábban írtuk

TEDx: Maia Morgenstern és Miklós Edit is előadtak Sepsiszentgyörgyön
TEDx: Maia Morgenstern és Miklós Edit is előadtak Sepsiszentgyörgyön

Tizenkét előadó nyerte meg a közönség figyelmét a TEDx-en: színpadra állt többek között a Kilimandzsárót meghódító vak hegymászó, a Szudánban praktizáló doktornő, az erdőkben otthonra találó filmrendező és az univerzum titkait kutató középiskolás.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
2026. július 18., szombat

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1

Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1
2026. július 15., szerda

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány

A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány
2026. július 14., kedd

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió

Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió
Hirdetés
Hirdetés