Magyarul a moszkvai „szentélyben” – Beszélgetés Szabó Bálint operaénekessel

– Operaénekesi karrierjét Kolozsváron kezdte, de számos európai operaházban fellépett már azóta.

– Már 1996-ban is rendszeresen volt külföldi fellépésem vendégelőadóként a budapesti Magyar Állami Operaházban, miközben a Román Állami Opera szólistája voltam. Innen először Hamburgba kerültem 2003-ban. Az ottani kétéves szerződésem alatt első fellépésként Verdi francia Don Carlosában énekeltem Fülöp szerepében, Peter Konwitschny rendezésében.

Utána Selimet énekeltem A török Itáliában című Rossini-operában, amelyet Christof Loy rendező állított színpadra, majd átmentem a Frankfurti Operaházhoz négy évre, ahol több nagy szerepet is kaptam, többek között Fiescót (Simon Boccanegra), Fülöpöt (Don Carlos), Mefisztót (Faust), Zakariást (Nabucco). 2009-ben hagytam ott a Frankfurti Operaházat, azóta szabadúszó vagyok.

Énekeltem Amszterdamban, a milanói Scalában, a londoni Covent Gardenben, négy produkciót a párizsi nagyoperában, kétszer felléptem a Barcelona Liceu Operában, de Svájcban, Hollandiában, Strasbourgban is többször színpadra léphettem. Különösen nagy élmény volt még Zürichben, hogy Leo Nuccival énekeltem a Simon Boccanegrát, valamint hogy Pavel Sorokin vezénylésével Komlósi Ildikóval előadhattuk A kékszakállú herceg várát Moszkvában, a Csajkovszkij Teremben. Igazi megtiszteltetés és fantasztikus élmény volt ezen a kegyhelyen, az oroszok számára már-már szent helyen magyarul énekelni.

– A sok külföldi fellépés után mi hozta vissza? Mit jelent önnek Kolozsvár?

– Elsősorban azért vagyok a kincses városban, hogy tizenegy év után újra felléphessek a színpadon, ahol pályafutásomat kezdtem még 1990 áprilisában. Énekkari művészként itt tettem meg az első lépéseimet, rengeteget köszönhetek az intézménynek. Eltűrték a kezdeti botladozásaimat, és sok lehetőséget kaptam. Az itteni intézmény számomra a kiindulási pont, hiszen a Kolozsvári Magyar Opera énekkari tagjaként sajátítottam el az alapokat, melyekre azóta építkezem. Jó érzés újra visszajönni, főleg A kékszakállú herceg vára énekeseként.

– Többször is énekelte már a Bartók-opera címszerepét. Mit gondol a szerepről, milyen helyet foglal el a repertoárjában?

– Nagyon szeretem a Kékszakállút, bár kissé megviseli a hangomat, hiszen egy nehéz 20. századi zenéről van szó, az én hangom pedig inkább olasz, francia, lágyabb repertoárra alkalmas. Mégis teljesen más élmény saját anyanyelvemen énekelni. Ahányszor előadtuk a művet akár koncertként, akár opera-előadásként, szívesen ejtettem ki a magyar szavakat. És bár kissé elfáraszt a zenekari tömörség miatt, örülök, hogy basszusfőszerepet játszhatok, melyekből nincs túl sok, így megéri a 120 százalékosan befektetett energia.

– Visszatér még Kolozsvárra a továbbiakban?

– Jó lenne, ha már a közeljövőben újra felléphetnék a kolozsvári színpadon. Beszállnék a Faustba, esetleg egy nagyobb Verdibe, de más előadásokban is örömmel fellépnék itt. Sok ismerős arcot, kollégát láthattam újra a napokban, olyan, mintha csak tegnap mentem volna el. Mintha hazatérnék.

Gödri Csilla