2011. február 08., 14:022011. február 08., 14:02
Mint arra a Magyar Filmunió keddi közleményében emlékeztet, az 1951-ben alapított Berlinale az év első kihagyhatatlan filmes „randevúja”, a filmvilág legfontosabb nemzetközi eseménye a májusi cannes-i fesztivál előtt.
A nagyszabású seregszemlén hosszú idő után ismét lesz magyar versenyfilm: a kiemelkedő újdonságokat felvonultató játékfilmes programban tartják Tarr Béla új mozgóképének világpremierjét február 15-én. A torinói ló mellett még 15 alkotás versenghet a fesztivál fődíjáért, az Arany Medvéért, amelyről az Isabella Rossellini vezette nemzetközi zsűri dönt.
A Berlinale Shorts elnevezésű rövidfilmes versenyben szereplő 24 alkotás között is lesz magyar: Kárpáti György Mór, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakos végzős hallgatója negyedéves vizsgafilmjével, az Erdővel mutatkozhat be.
Most először két új magyar filmtervet is meghívott a 8. Berlinale Co-Production Market, amelyet február 13. és 15. között rendeznek meg. A filmszakma egyik legfontosabb koprodukciós vásárán csaknem félezer producer vesz részt, hogy a fejlesztési szakaszban lévő filmtervek javát az elsők között ismerhesse meg. A szervezők összesen 352 pályázatból választották ki a vásáron szereplő 24 filmtervet, amelyek között van Nagypál Orsi első játékfilmterve, a 80-as évek nyarait megidéző Balatoni tengeralattjáró és Mundruczó Kornél legújabb projektje, A repülő ember, amely egy különleges képességre szert tevő fiatal fiú történetét beszéli el.
A legfiatalabb filmesek találkozójára, a Berlinale Talent Campusra idén öt tehetség kapott meghívást Magyarországról: Cristina Grosan, a MOME hallgatója, Hörcher Gábor rendező-producer, Pacsay Attila zeneszerző (Maestro, Ergo, Mama, Érintés), valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem két operatőr szakos hallgatója, Pálos Gergely és Rév Marcell (Itt vagyok).
A Berlinale helyet ad a közép-európai forgatókönyvek fejlesztésére létrehozott, egész éven át tartó ScriptEast workshop második állomásának is, ahol a meghívott alkotók a nemzetközi filmszakma elitjéhez tartozó mentorokkal találkoznak. A szakmai fórumon Divinyi Réka és Herendi Gábor Ten Commandments, valamint Miklauzic Bence és Lengyel Ferenc Car Park című forgatókönyveinek fejlesztése folytatódik Berlinben.
A Collegium Hungaricum Berlin idén is a Berlinaléhoz időzítve rendezi meg a Cinema Total című filmes szakmai programsorozatot, amely a közép-európai régió filmkészítését helyezi a középpontba. A február 12. és 16. között zajló rendezvény nyitófogadása a Magyar Filmunió berlini magyar fogadása is egyben.
A filmunió jelen lesz a Berlinale szakmai rendezvényén, a European Film Market elnevezésű európai filmes vásáron is - közölte a filmunió.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.