Hirdetés

Magyar filmek a montreali fesztiválon

A Kolorádó Kid, a Köntörfalak és a Vespa című magyar mozit is levetítik a ma kezdődő montreali filmfesztiválon. Ugyancsak meghívást kapott a fesztiválra Nap Toader Besszarábiai mennyegző (Nuntă în Basarabia) című román–moldovai–luxemburgi koprodukcióban készült alkotása is. Az öt kontinens kortárs filmművészetét bemutató montreali World Film seregszemle a nemzetközi produceri szövetség (FIAPF) által A kategóriásnak minősített 13 nemzetközi fesztivál egyike.

Hírösszefoglaló

2010. augusztus 26., 09:532010. augusztus 26., 09:53

Vágvölgyi B. András filmrendezői debütálása, a Kolorádó Kid az első filmek versenyében indul Montrealban; a mezőnyben 24 filmet vetítenek. Az alkotás az idei Magyar Filmszemlén elnyerte a Moziverzum-díjat, a látványtervező Banovich Tamás pedig a legjobb látványért járó elismerést. A történetben az 1956-os forradalomban való részvételért másfél évtizedre börtönbe kerülő rakodó és szerencsejátékos 1974-ben egy teljesen más világba szabadul ki.

A Kolorádó Kid brit támogatói közreműködéssel készült, a producer Csáky Attila, a főbb szerepekben Nagy Zsolt, Sárosdy Lilla, Fullajtár Andrea és Gáspár Tibor látható. A rendező Vágvölgyi B. András személyesen vesz részt a montreali díszbemutatón. Dyga Zsombor Köntörfalak és Groó Diána Vespa című játékfilmjét a montreali fesztiválon láthatja először az amerikai közönség. A februári Magyar Filmszemle több díjjal is jutalmazta az alkotásokat. Dyga Zsombor a Köntörfalakért a legjobb rendező megosztott díja mellett a film.hu portál közönségdíját is elnyerte; a főszereplő Elek Ferencet a legjobb színész, míg Czakó Juditot a legjobb vágó díjával méltatták. A történet napjaink Budapestjén, a belváros szívében két vadidegen félresikerült randijából indul ki.

Román filmek New Yorkban
Három román film, a Nicolae Ceauşescu önéletrajza (Autobiografia lui Nicolae Ceauşescu), az Aurora és a Kedd, karácsony után (Marţi, după Crăciun) is meghívást kapott a szeptember 24-én kezdődő 17 napos New York-i filmfesztiválra. Az alkotásokat az idei kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) is láthatta a közönség. A Kedd, karácsony utánt szeptember 28-án, az Aurorát október 3-án, a Nicolae Ceauşescu önéletrajzát pedig október 9-én vetítik a New York-i seregszemlén, ahol a filmek rendezői – Radu Muntean, Cristi Puiu és Andrei Ujică – is jelen lesznek.
Groó Diana második játékfilmje, a Vespa magyar-szerb koprodukcióban készült. A film főszerepében látható amatőr gyerekszínész Tóth Sándor-különdíjat nyert, és a filmzenét jegyző Kardos Dánielt és Balogh Rudolfot is díjazta a 41. Magyar Filmszemle. A Vespa főhőse egy vidéki roma kisfiú, aki kártyán nyer egy motorbiciklit érő kupont, a motorért azonban el kell jutnia Budapestre. Mindkét alkotás a friss európai filmtermés javát felvonultató válogatásban lesz látható Montrealban.

A Besszarábiai mennyegző 2009 decemberében a tallinni filmfesztiválon a zsűri különdíját érdemelte ki. A romantikus vígjáték egy bukaresti fiatalember és egy moldovai lány történetét beszéli el, akik megpróbálnak egy akkora mennyegzőt megszervezni, hogy a vendégektől kapott pénzből vásárolhassanak egy lakást.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka

Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
Hirdetés
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
Hirdetés
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
2025. november 25., kedd

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát

Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát
2025. november 23., vasárnap

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”

Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”
Hirdetés
Hirdetés