
Rosta József magyarországi fotóművész saját kiadásában megjelent Munka című könyve – borítót és kötetet Timotei Nădăşan kolozsvári képzőművész tervezte – nyerte az első díjat az országos könyvdizájn versenyen.
2013. november 05., 18:282013. november 05., 18:28
2013. november 05., 19:442013. november 05., 19:44
A díjátadó gálát a \"Románia legszebb könyvei 2013-ban\" című kiállítás megnyitójával együtt tartották hétfőn Bukarestben. A fővárosi UNA galériában tekinthető meg a verseny fináléjába bekerült 39 könyv. Az elsődíjas kiadványt \"tökéletes kivitelezéséért és tartalmáért\" részesítette a zsűri a rangos elismerésben. A verseny második díját Hajdu-Farkas Zoltán A homályban maradás ösztöne és Andrei Pleşu Jézus parabolái. Az igazság mint mese című könyv kapta megosztva. A könyvtervezésért kiosztott elismerések közt különdíjakat is osztottak: a legszebb gyerekkönyvért járó egyik elismerést Balázs Imre József Blanka birodalma című gyermekverskötetének ítélték oda. A kötetet már a tavalyi Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron is elismerték, ahol a Szép Könyv-díjjal jutalmazták. Ugyanebben a kategóriában díjazták Markó Béla a csíkszeredai Bookart kiadónál megjelent Hasra esett a Maros című kötetét. Balázs Imre József kötetének tervezője Sütő Ferenc tipográfus volt, a versek képi világát pedig Keszeg Ágnes egyedi rajzai elevenítik meg, míg Markó könyvét Jánosi Andrea illusztrálta.
A verseny döntőjébe került legszebb könyveket már kiállították a frankfurti könyvvásár romániai pavilonjában október első felében. Idén másodszor szervezték a Románia legszebb könyvei elnevezésű versenyt, amelyre a nevével ellentétben a Moldovai Köztársaságból is nevezhettek be könyveket. A díjnyertes kiadványok fogják képviselni Romániát a 2014-es lipcsei könyvvásáron a Best Book Design from All Over the World nemzetközi könyvdizájn verzsenyen. A zsűri tagjai: Matei Caltia, Radu Manelici, Alexe Popescu, Raluca Bem Neamu, Anamaria Pravicencu és Géraldine Lay.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.
A színház a pillanat tünékeny művészete, ekként az emberi létezés múlandóságának metaforájává válhat – többek közt ez egyik fő gondolata Tiago Rodrigues kortárs szerző darabjának, amelynek magyar nyelvű ősbemutatóját tartotta a szatmári társulat.
Megjelent magyarul Doina Gecse-Borgovan brăilai születésű, több mint három évtizede Kolozsváron élő rádiós újságíró, író kisprózákat felsorakoztató, Haza: úton című kötete.
szóljon hozzá!