2012. július 16., 08:582012. július 16., 08:58
Mint azt Gulyás Gábor, a budapesti Műcsarnok igazgatója, a Velencei Biennále nemzeti biztosa elmondta, az augusztus 29-étől november 25-éig tartó eseményen Bachmann Bálint, a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Karának dékánja Markó Balázszsal, a gödöllői Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának oktatójával közösen nyerte el pályázaton a magyar pavilon kiállításának szervezési jogát. Nyertes koncepciójuk szerint építészhallgatók kaptak lehetőséget arra, hogy modelljeikkel megmutassák, mit gondolnak a modern építészeti térformálásról.
Mellettük közismert, neves építészek is jelentkezhettek megvalósult vagy meg nem valósult terveik alapján készült modellekkel. Bachmann Bálint azt mondta, pályázat útján választották ki a kiállításon szereplő alkotásokat. Ennek kapcsán összesen több mint ötszáz modellt állítanak majd ki a magyar pavilonban. A pályázókat nemcsak a tervezésben komoly szerephez jutó Pécsi Tudományegyetem Breuer Marcell Doktori Iskolájának és a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának hallgatói közül várták, a nyílt pályázatra mind a hét hazai építész- és építőművész-képzőhely, sőt, 7-8 olyan horvát, német, osztrák és román intézmény figyelmét is felhívták, ahol magyar hallgatók is tanulnak, a kiállításra kerülő művek így hat ország alkotóitól származnak.
Markó Balázs azt mondta, a magyar pavilont felkereső, akár háromszázezer ember „tiszta, csendes, letisztult” világba lép be; a modellek például mind fehérek lesznek. „A mai trendek azt mutatják, hogy harsány környezetben gyors információátadásra törekszenek a kiállítók; mi azt mondjuk: kapjon teret a munka, a hallgató, az iskola” – tette hozzá.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.