
Erdélyi magyar társulatok is meghívást kaptak az október 21. és 30. között Bukarestben tartandó országos színházi fesztiválra (FNT). A 26. alkalommal szervezendő szemle programjában – amely összesen negyven előadást vonultat fel – magyar rendező és drámaíró román társulatnál színpadra állított produkciója, műve is szerepel.
2016. október 18., 16:122016. október 18., 16:12
2016. október 18., 17:262016. október 18., 17:26
A Kolozsvári Állami Magyar Színház három előadással mutatkozik be a rangos seregszemlén. Shakespeare Iulius Caesar-ját Silviu Purcărete rendezésében, a Felix Alexa által rendezett, August Strindberg művén alapuló Pelikánt, valamint a Dominique Serrand által színpadra állított Mindörökké című előadást viszi a kincses városbeli társulat a fesztiválra.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata az elmúlt évadban mutatta be Tompa Gábor rendezésében Samuel Beckett A játszma vége című színművét, ezzel az előadással lép fel a társulat az országos seregszemlén.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron színház igazgató-rendezője, Bocsárdi László a kolozsvári román színházban vitte színre tavaly Tadeusz Słobodzianek A mi osztályunk című drámáját, a produkciót, amely a legjobb előadásnak járó Uniter-díjat nyerte el májusban, szintén meghívták a bukaresti szemlére. Székely Csaba marosvásárhelyi drámaíró Bányavíz című művét a bukaresti Teatrul ACT és a Scena9 vitte színre, ezt az előadást is láthatja a közönség.
A fesztivál programja számos kísérőrendezvényt, kerekasztal-beszélgetést, könyvbemutatót tartalmaz. Bemutatják azt a fotóalbumot is, amely Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatójának rendezéseiről jelent meg A három nővértől a cseresznyéskertig címmel. A szemle Klaus Johannis államelnök védnöksége alatt zajlik az UNITER – Romániai Színházi Szövetség és Bukarest municípium kulturális központja szervezésében.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
szóljon hozzá!