
Több erdélyi magyar teátrum előadását is beválogatták a román Országos Színházi Fesztiválra (FNT).
2013. szeptember 05., 19:242013. szeptember 05., 19:24
2013. szeptember 06., 08:212013. szeptember 06., 08:21
Az FNT honlapján közzétett, a román színikritikusok által kialakított program szerint a Bukarestben október 25. és november 3. között tartandó fesztiválra meghívást kapott a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, amely a Sebestyén Aba által rendezett Bányavakság című darabot mutatja be. A Kolozsvári Állami Magyar Színház a Tompa Gábor rendezte Leonida Jam Session című Ion Luca Caragiale-adaptációval vesz részt a fesztiválon, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színháznak pedig A fösvény című előadása kapott meghívást. Moliere darabját Bocsárdi László állította színpadra.
A Román Színházi Szövetség (UNITER) által szervezett seregszemlén a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház is részt vesz, amely az Elzbieta Chowaniec által írott és Romániában először színpadra vitt Gardénia című művét játssza Bukarestben. Az előadást Koltai M. Gábor rendezte. Az FNT programjában összesen 26 előadás lesz látható, ezeket többek között Jurij Kordonszkij, Andrei Şerban, Radu Afrim, Mihai Măniuţiu, Silviu Purcărete, Victor Ioan Frunză és Alexander Hausvater rendezte.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!