Egy magyar animáció is bekerült a Berlinále rövidfilmes versenyébe, a román Nae Caranfil filmterve pedig a rangos seregszemle koprodukciós vásárára kapott meghívást.
2014. január 14., 19:522014. január 14., 19:52
Bucsi Réka Symphony No. 42 című diplomafilmjét meghívta a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, az alkotás a legjobb rövidfilmet illető Arany Medve díjért szállhat versenybe. A budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Animáció tanszéke hallgatójának 2013-ban alkotott, tízperces diplomafilmje az egyetemen készült a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával – tájékoztott a filmes szervezet.
Bucsi Réka pályakezdő animációs filmrendező olyan magyar alkotók után mutatkozhat be a 64., február 6. és 16. között megrendezendő A kategóriás filmfesztivál rövidfilmes szekciójában, mint Varga Csaba, Orosz István, Cakó Ferenc, M. Tóth Géza, Szilágyi Varga Zoltán vagy a Magyarországon élő és alkotó Milorad Kristic. A film díszbemutatójára az alkotók jelenlétében kerül sor Berlinben.
„A Symphony No. 42 című animációs film rendhagyó narratívát használva, 47 különböző jeleneten keresztül mutat be egy szubjektív világképet. Az asszociációk által összefűzött rövid jelenetek környezetünk irracionális összefüggéseit hangsúlyozzák. A szürreális helyzetek ember és természet alkotta dolgok összhatásán alapszanak” – olvasható a szinopszisban.
A filmalap közleménye idézi Bucsi Rékát, aki szerint a film alapötlete egy érdekes emberi tulajdonságra épül. „Ha külső szemlélőként tanúi vagyunk egy számunkra ismeretlen szituációnak, akkor tudat alatt automatikusan kontextusba helyezzük az eseményeket saját elképzeléseink szerint” – vallja a film alkotója, aki 2013-ban végzett a MOME animáció szakán, jelenleg az Animation Sans Frontiéres (ASF) nemzetközi animációs workshop résztvevője.
A film vágója Czakó Judit, producere Fülöp József, a MOME Animáció tanszékének vezetője. A közlemény felidézi, hogy a filmalap 2012 óta évente mintegy 70 millió forinttal támogatja a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, az ELTE-BTK-n és a Színház- és Filmművészeti Egyetemen készülő diploma- és vizsgafilmeket. A támogatásnak köszönhetően évente mintegy 40 rövidfilm készül a három intézményben.
A 64. Berlinále koprodukciós vásárára egyébként egy román filmterv, Nae Caranfil, 6,9 pe scara Richter című projektje is meghívást kapott – számolt be róla az Agerpres hírügynökség. A világ egyik legrangosabb filmes seregszemléjének koprodukciós vásárát idén február 9–11. között szervezik meg. A rendezvény célja, hogy lehetőséget biztosítson tehetséges filmeseknek a potenciális támogatókkal, filmterjesztőkkel való találkozásra, együttműködések beindítására.
A vásárra összesen 39 filmtervet válogattak be 30 országból. A projekteket 328 jelentkező közül válogatták ki, a programba beválogatott filmek tervezett költségvetése 700 ezer és 6,5 millió euró között mozog. Nae Caranfil filmterve egyébként a Román Nemzeti Filmintézet (CNC) legnagyobb támogatását, 990 ezer lejt nyert el tavaly.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!