
Fotó: Bartos Gyula/EMMI
Már pénteken délután átadta a magyar nemzeti ünnep, március 15. alkalmából odaítélt állami középdíjakat Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Pesti Vigadóban, a díjazottak között több erdélyi művész is van.
2016. március 13., 16:562016. március 13., 16:56
Farkas Árpád József Attila-díjas sepsiszentgyörgyi költő, író és Király László, József Attila-díjas kolozsvári költő, író, műfordító a Magyarország Babérkoszorúja díjat kapta meg.
Mátray László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze Jászai Mari-díjat, a gyergyóremeti származású Molnár Levente, a Magyar Állami Operaház operaénekese pedig Liszt Ferenc-díjat vehetett át. József Attila-díjban részesült többek között Farkas Wellmann Endre költő, szerkesztő és Nagy Koppány Zsolt író, műfordító, szerkesztő, tanár is, mindketten Kolozsváron kezdték el irodalmi pályafutásukat.
Lajkó Félix vajdasági származású hegedűművész egyébként Liszt Ferenc-díjat kapott, a Magyarország Érdemes Művésze díj idei nyertesei között pedig ott van Tátrai Tibor Liszt Ferenc-díjas gitárművész, zeneszerző is.
A Kossuth- és Széchenyi-díjakat a hagyományoknak megfelelően idén is március 15-én osztják ki a tudomány és a művészet jeles képviselőinek. Lapértesülések szerint a mintegy negyven elismerést, köztük az Oscar-díjat kiérdemlő Saul fia című film három alkotója, Nemes Jeles László rendező, Erdély Mátyás operatőr és Röhrig Géza, az alkotás főszereplője is a Kossuth-díjasok között lesz idén.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!