
Lovász László matematikust választották a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökévé a tudóstestület 185. közgyűlésén kedden. Lovász Lászlót a voksok 61, 8 százalékával választották elnökké a zárt ülésen.
2014. május 06., 19:222014. május 06., 19:22
Az elnöki posztért Lovász László mellett Maróth Miklós klasszika-filológus és Németh Tamás agrokémikus indult. Az MTA főtitkárává Török Ádám közgazdászt, főtitkárhelyettesévé pedig Barnabás Beáta Mária növénybiológust választották meg.
A leköszönő elnök, Pálinkás József a Magyar Tudós Társaság 1832-ben készült pecsétnyomójának ezüstből készült másolatát nyújtotta át Lovász Lászlónak, ezzel a hagyományteremtő gesztussal adta át megbízatását utódjának.
Lovász László kiemelte a tudományos teljesítmény mellett a munkastílus és egy olyan közösség fontosságát, amely túl tudja tenni magát a politikán a tudomány és az ország érdekében. „Ez nagyon fontos dolog, amit mindenképpen tovább akarok vinni” – jegyezte meg. Mint elmondta, elődjéhez, a hat év elnökség után leköszönt Pálinkás Józsefhez képest más a vezetői stílusa.
„Talán jobban szétteríteném a munkát, szélesebb körben, többeket vonnék be, de ebben az is benne van, hogy ő végrehajtotta azokat a fő változtatásokat, amelyek irányával, lényegével mindenképpen egyetértek, ilyen értelemben tovább kell ezeket vinni” – fogalmazott az MTA új vezetője, hozzátéve, hogy elsősorban finomhangolást lát szükségesnek.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!