2011. január 27., 09:492011. január 27., 09:49
Tegnap Bogányi Gergely és Kelemen Barnabás adott elő Liszt- és Bartók-műveket, csütörtökön pedig Klukon Edit és Ránki Dezső játszik: a műsorukon szereplő Faust-szimfónia kétzongorás átirata lesz a mű nagy-britanniai premierje.
A Kings Place vendége lesz a héten Nagy-Britannia egyik leghíresebb kamarakórusa, a Joyful Company of Singers Peter Broadbent vezényletével. Koncertet ad a magyar népzenei hagyományokat ápoló – Liszt műveinek népzenei forrásait is feldolgozó – Jánosi Együttes is, a műsorsorozat szombat este Várjon Dénes zongoraművész előadásával zárul.
A rendezvények nyitányaként másfél hete a legnagyobb londoni kulturális központban, a Royal Festival Hallban telt házas, nagy sikerű koncertet adott a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényletével. A hangverseny díszvendége Schmitt Pál köztársasági elnök volt. A zenekar Haydn Oxford-szimfóniáját, Liszt első zongoraversenyét, majd Beethoven hatodik szimfóniáját adta elő, ráadásként pedig eljátszotta Brahms 23. magyar táncát és Johann Strauss egyik polkáját.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.