
Fotó: A szerző felvétele
2012. május 08., 08:202012. május 08., 08:20
A hét folyamán Fényes Szabolcs-emléktáblát avattak a zeneszerző szülőházán, valamint sor került kiállításmegnyitóra és róla szóló pódiumbeszélgetésre is. A gála műsorvezetője Nemlaha György dramaturg volt, aki személyes ismeretségben állt a zeneszerzővel. Az est összeállításában is ő segített, Sorbán Attilának és Szabó K. Istvánnak, a színház művészeti igazgatójának.
Fényes Szabolcs leghíresebb slágereit a Szigligeti Színház művészei adták elő más énekesekkel együtt, miközben Ifj. Kovács Levente Fényes Szabolcs szerepében lépett színpadra, eljátszva a zeneszerző életének fontosabb jeleneteit. Nemlaha György számos anekdotát mesélt a komponistáról, ezek is megelevenedtek a váradi színházat megtöltő közönség előtt. Elhangzott a Küldök néked egy nápolyi dalt, a Mindig az a perc, az Odavagyok magáért, a Kétszer kettő és sok más Fényes-sláger.
Az est második részében, annak is a végén lépett színpadra Bodrogi Gyula színművész, a Nemzet Színésze, aki maga is elénekelt néhány ismert Fényes-szerzeményt, illetve pár viccet is elmesélt. A Nemcsak a húszéveseké a világ, Fényes egyik legnagyobb sikere az ő előadásában hangzott el. A száz évvel ezelőtt, 1912-ben született és 1986-ban elhunyt Fényes Szabolcs két unokaöccse, Fényes Balázs és András is jelen volt a gálán.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.