
A Banda című előadással zárta az idei évadot a Háromszék Táncegyüttes, a következő szezont augusztus 18-án kezdik a próbákkal, az évadnyitó előadásra pedig szeptember elején kerül sor – tájékoztatott Sipos Noémi, a táncegyüttes sajtószóvivője.
2014. június 23., 16:312014. június 23., 16:31
2014. június 23., 16:312014. június 23., 16:31
A 2014/2015-ös évadban a Háromszék Táncegyüttes 25 éves fennállását ünnepli, ennek jegyében gazdag és változatos programokkal várják a közönséget. A nyár folyamán – július 27. és augusztus 3. között – 16. alkalommal kerül sor a Lajtha László Alapítvány szervezésében a Kommandói Cigányfolklórtáborra, ahol tánc- és népdaloktatás, előadások, valamint táncházak várják a résztvevőket – tájékoztatott Deák Gyula Levente, a táncegyüttes igazgatója.
Az őrkői és szászcsávási cigánytáncokat több csoportban, kezdőknek és haladóknak tanítja Orza Călin, Tőkés Zsolt, Tőkés Edit, Kis István, Kis-Demeter Erika, Ivácson László és Tekeres Gizella. A táborban a Szászcsávási Zenekar, Gázsa és barátai, valamint a Heveder Zenekar zenél majd. Délutánonként a meghívott művészek előadásaira kerül sor, illetve videofelvételeket és a témába vágó dokumentumfilmeket tekinthetnek meg az érdeklődők.
Jelentkezési határidő július 10., a feltételekről a Háromszék Táncegyüttes internetes oldalán lehet bővebb felvilágosítást találni. A tábor július 27-én délután kezdődik a Sepsiszentgyörgyhöz tartozó Őrkő cigánytelep meglátogatásával, majd a résztvevőket autóbusz szállítja Kommandóra.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!