2010. október 20., 10:452010. október 20., 10:45
Siflis Zoltán, a kulturális bizottság elnöke elmondta, hogy a vajdasági magyarság több évtizedes törekvése valósul meg a Vajdasági Magyar Nemzeti Színház létrejöttével. Kovács Frigyes színész, a magyar társulat korábbi igazgatója kiemelte: annak ellenére, hogy egyesek nem tartják szükségesnek a Vajdasági Magyar Nemzeti Színház létrejöttét, szerinte arra igenis szükség van és az intézmény a délvidéki magyarok nemzeti büszkesége, a nemzeti felemelkedés egyik tartóoszlopa kell hogy legyen.
Az MNT 4. ülésén javaslatot fogadtak el a tizenötnél kevesebb tanuló részére megnyitandó magyar nyelvű tagozatokról, valamint a délvidéki magyarság kulturális intézményeinek kiemelt jelentőségűvé való nyilvánításáról. Összesen 19 közoktatási intézmény nyújtott be kérelmet a magyar nyelvű tagozatok jóváhagyására, valamennyit jóváhagyták.
Kiemelt jelentőségű magyar kulturális intézménnyé nyilvánították a Szabadka, Magyarkanizsa, Topolya, Zenta, Óbecse, Újvidék, Ada, Negybecskerek, Zombor, Nagykikinda, Pancsova, Fehértemplom intézményeit.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.