2011. július 08., 09:332011. július 08., 09:33
A kiállításmegnyitón Călin Stegerean, a múzeum igazgatója országos jelentőségűnek nevezte az eseményt. „A fényképek egyetemes nyelven beszélnek, 2011-ben egy fotókiállítás képes olyan rendkívül komplex üzeneteket közvetíteni, amelyeket nemcsak a műértők, hanem a széles közönség is megért” – jelentette ki Călin Stegerean. A múzeumigazgató hozzáfűzte, a kiállítás Fortunata Obrąpalska útját mutatja be a dokumentarista fényképészettől a fotóművészetig.
A bevezető szavakat követően Simona Gaci, a Kolozs megyei önkormányzat titkára olvasta fel Alin Tişe megyei tanácselnök üzenetét, majd Witold Latusek, Malosposka vajdaság helyettes marsallja beszélt a kiállítás előtörténetéről, illetve a lengyel uniós elnökség feladatairól. A rendezvényen jelen volt Marek Szczygieł, Lengyelország bukaresti nagykövete is, aki elmondta: a tárlat kiválóan szemlélteti, hogy a két ország között nemcsak politikai, hanem valódi együttműködés van. Hozzáfűzte, a lengyel uniós elnökség fél éve alatt számtalan kulturális rendezvényt szerveznek Romániában, azzal a céllal, hogy az itteniek jobban megismerjék Lengyelországot. Călin Stegerean ugyanakkor az elhangzottakhoz hozzáfűzte, a most megnyílt tárlat idén már a második lengyel kiállítás a múzeumban.
Fortunata Obrąpalska a harmincas évek elején kezdett érdeklődni a fényképészet iránt, a negyvenes évek vége felé kezdte el készíteni azokat a fényképeket, amelyek a lengyel avantgárd fényképészet legjelentősebb alkotói közé emelték.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!