
2011. február 04., 10:562011. február 04., 10:56
A város lakói több ízben jelezték igényüket egy klasszikus Szent György-szoborra, képzőművészekkel egyeztetve arra a következtetésre jutottak, hogy a Kolozsvári Márton és testvére, György által 1373-ban készített Szent György-szobor – amelynek eredetije Prágában van – a legismertebb, ezért annak a másolatát állítják fel a városban. A köztéri szoborra a Szent György Alapítvány közreműködésével gyűjtést is kezdeményeznek, a városlakók jelképesen 5,50 lejt adományozhatnak – utalva az évfordulóra.
A polgármester hangsúlyozta: a belvárosban felállított régi Szent György-szobrot – amelyet a helybeliek Süsünek becéznek – nem bántják, hiszen az a város szimbólumává vált. Az önkormányzat tervei szerint minden évben egy-egy intézmény elé állítanak „őrszobrot”, tavaly a Gyárfás Jenő Képtár előtt avatták fel a névadó szobrát, idén Csutak Vilmos író, iskolaigazgató szobrát állítják fel a Székely Mikó Kollégium előtt, jövőre pedig valószínűleg Tamási Áron szobrát a róla elnevezett színház előtt.
Bartha Mónika, a polgármesteri hivatal városimázs-irodájának vezetője elmondta, az évforduló alkalmából rengeteg kulturális és szórakoztató programot szerveznek. A várost próbálják népszerűsíteni és a múltját megismertetni, ezért sok pályázatot írnak ki, kiállításokat terveznek. A rendezvényeket az összefogás jegyében bonyolítják le, minden korcsoportot, az óvodásoktól a nyugdíjasokig megszólítanak, számos kulturális intézményt, civil szervezetet bevonnak. A saját programok mellett a városban rendszeresen sorra kerülő kulturális eseményeket is integrálják, beillesztik az évfordulós koncepcióba.
Lesz korabeli vásár, fotó- és rajzpályázat, városismereti vetélkedő, műhelymunkák, előadások, 550 perces koncertsorozat, ismertette a terveket Bartha Mónika. Kiadnak egy könyvsorozatot is: Sepsiszentgyörgy képes történetét, a Szent György-legendát is megjelentetik. Helytörténészekkel egyeztetve kiderült, hogy a sepsiszentgyörgyi egyházak története még nem készült el, ezért idén erre fektetik a hangsúlyt. Az év végén a rendezvénysorozatról megjelent írásokat és fotókat is kiadják könyv formájában.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.