
Fotó: Barabás Zsolt
2011. december 29., 09:152011. december 29., 09:15
Igazi felhőtlen szórakozást kínál a nézőknek a Tamási Áron Színház idei szilveszteri vígjátéka – kecsegteti nézőit a sepsiszentgyörgyi teátrum közleménye. Mint írják, László Miklós Illatszertár című darabja egyszerre vidám és megható szerelmi történet, mely a múlt század eleji Budapest hangulatát idézi. A produkciót Béres Attila, a budapesti Operettszínház főrendezője állította színpadra Szentgyörgyön, a szilveszteri előadást december 31-én este 18 órától láthatják a nézők a színház nagytermében.
László Miklós (Budapest, 1903–New York, 1975) színész, színpadi szerző és rendező 1924-ben végezte el a színiakadémiát, utána a budapesti Belvárosi Színházban, majd a Teréz körúti Színpadon játszott, főleg bohózatokban. Ebben az időben kezdett színpadi műveket írni, már első darabjait nagy sikerrel játszották Budapest és Bécs színházaiban. Illatszertár című vígjátékát 1936-ban írta, a darabot először a Pesti Színház mutatta be 1937 márciusában. Még ugyanebben az évben kivándorolt Amerikába, és New Yorkban telepedett le. Darabjait a tengerentúli színházak is szívesen játszották, az Illatszertárból 1940-ben filmet forgattak Hollywoodban, 1963-ban musical is készült belőle.
A darab cselekménye szerint Hammerschmidt úr, egy nagyvárosi illatszertár tulajdonosa arról értesül egy névtelen levélből, hogy felesége megcsalja őt, ráadásul éppen az egyik alkalmazottjával. Hammerschmidt úr Asztalosra gyanakszik, ezért elbocsátja, pedig Asztalos úrnak esze ágában sincs kikezdeni munkaadója feleségével. Ő ugyanis halálosan szerelmes egy nőbe, akivel levelezés útján ismerkedett össze. Látni ugyan még nem látta, de közeledik a nap, amikor végre találkozhatnak.
„Van itt mértékletesen adagolt szentimentalizmus, könnyeztető humor, kacagtató kabaré a legjobb minőségben...” – olvasható a darabról a Reggeli Újság egyik 1937-es számában. „A Tamási Áron Színház előadása ugyanezt kínálja a szentgyörgyi közönségnek. És mindezt megtűzdelve közismert slágerekkel, nagyszerű látvánnyal, eredetien mulatságos karakterekkel” – zárja közleményét a színház.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.