2011. augusztus 24., 06:262011. augusztus 24., 06:26
„Előgyakorlatként” Jancsó Miklós könyvét ajánlanám: a kolozsvári Stúdium Kiadónál 2010-ben megjelent, A kényelmetlen hős című kötetben csupa hétköznapi történet szerepel.
A szó legnemesebb értelmében: akár nagybetűvel is írhattam volna a hétköznapot – mint Nemecsek Ernő nevét. A hasonlat sem véletlen, hiszen a történetekben sok az esendő, csetlő-botló ember, akiből ha nem is köztéri talapzaton, de ismerősei emlékezetében álló hős válhat bármikor. Mint például Szalai úrból, aki vállalja, hogy szűkebb és tágabb környezete a vén hülyék közé skatulyázza be annak érdekében, hogy emberi méltóságához elengedhetetlen kis kószálásaira a bevásárlásokból lecsíphessen némi kis pénzmagot. A szerzőnek megvallja kisded játékát, aki – főfoglalkozású színész lévén – azonnal megérezte az elmondottak drámaiságát.
Jancsó Miklós írásainak éppen ez a mindig jelen lévő drámai mag adja meg a lendületet. Fölösleges azt firtatni, hogy mi volt előbb – a drámai feszültség megérzése vagy a színpad választása –, mert tyúk-tojás elsőbbségi versengés lenne csak a válasz. A lényeg, hogy a komoly hangvételű írásoknak csakúgy, mint a humoreszkeknek, a csattanóra épülő sűrítettség adja meg a zamatát-bukéját. Ezt emeli ki Egyed Emese is a kötet utószavában: „Mérimée, Mikszáth tanítványa? Az életről beszél. Történetekben beszél, és nem restell kommentárt fűzni a kitalált vagy átélt esetekhez. Megszerezte a kommentálás jogát. Kivívta, elérte a szólás ajándékát, és megbecsüli, mint rég várt szabadságot. Elmélkedését nem zárja némaságba, nem rejti (eléggé): a nyilvánosságot mint szabadságjogot éli meg, és él is vele!”
Szerep, életszerep-értelmezés volna Jancsó Miklós részéről a nagy nyilvánosság előtti ilyetén megmutatkozás?! Az írás?! Nem hiszem. Vagy ha mégis, akkor nagyon nagy alakítás. Olyan, mint egyik hősének, a primadonnának hősietlenül hősies küzdelme az öregedés ellen. Katartikus végkifejlettel. Mindannyiunknak, a legszürkébb embernek az életében is vannak katartikus pillanatok. Ezt felismerni és másoknak is megmutatni – önmagában katarzis. Írásaival Jancsó Miklós ezt éri el.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.