Hirdetés

Lájkonyat – Színházi premier Vásárhelyen

A TwiLike című előadás a marosvásárhelyi Nemzeti legújabb premierje – az évad elején még csak színházi kísérletként harangozták be, mára kiderült: TwiLike, azaz a Lájkonyat különleges előadás lesz, amellyel az ifjúságot szeretné színházba csalogatni a teátrum.

Szász Cs. Emese

2014. május 11., 16:322014. május 11., 16:32

A híres hollywoodi Alkonyat-trilógia „rákacsintós visszaidézése” a Tompa Miklós Társulat legújabb előadása, a TwiLike, vagy magyar alcímmel a Lájkonyat. Keresztes Attila művészeti vezető kért fel két ifjú művészt, hogy „olyan színházi aktust” hozzanak létre, amely a tinédzserek útkereséséről szól.

„Balogh Attila és Benedek Zsolt most végezték a főiskolát, így közelebb vannak a megcélzott generációhoz, s arról tudnak beszélni, hogy mit éreznek azok az emberek, akik a nagybetűs élet előtt állnak, melyek a problémáik, hogyan látják az életet. A színészek is a célközönséghez állnak közel, ugyanis a Művészeti Egyetem elsőéves mesteri osztályából kerültek ki a szereplők, egyedül Biluska Annamária képviseli a másik generációt” – mutatott rá Keresztes. Az előadás dramaturgja – olyan értelemben is, hogy a meglévő anyagon dolgozik, illetve színpadi szövegíróként is – Benedek Zsolt volt.

Elmondása szerint az előadás előtt elmentek iskolákba, beszélgettek a tinikkel, belopóztak a Facebook-oldalaikra, hogy megtudják, mi az a valóság, és mi az a művészi világ, amely őket körbeveszi, majd ebből kiindulva próbáltak létrehozni egy olyan világot, amely hasonlít is a tinik világához, de mégis közelebb áll a realitáshoz.

„Sok kis szilánkból alakult ki a történet, de mégis van egy dramaturgiai gerince, amely egy fiatal lány, Eszter felnőtté válását és az ezzel járó problémákat követi végig” – mondta Benedek Zsolt. Balogh Attila rendező szerint az előadás célközönsége az a krízisben lévő generáció, amelynek el kell döntenie, hogy merre fogja a hajóját kormányozni.

„Azt tapasztaltam, hogy olyanoknak kell előadást rendeznem, akiket rengetegszer átvertek a művészetben, például hamis amerikaifilm-happyendekkel, és ezekhez nekünk muszáj volt viszonyulnunk, ezért is nyúltunk az egyik legmarkánsabb tiniőrülethez, a Vámpírnaplóhoz. Nekünk is vannak vámpírjaink, s mindenféle egyéb fura lényünk is. Mi is hiszünk a happyendekben, csak nem olyan módon akarjuk elérni, hogy körbehazudjuk az útját” – fogalmazott a rendező. A premiert hétfő este tartják a színház Underground termében. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés