
Fotó: A szerző felvétele
A tudományos igénnyel szerkesztett monográfia szerzõje a csíkszeredai születésû, jelenleg Bécsben élõ Száva Tibor Sándor, akinek több munkája is foglalkozik az örménység háromszáz éves erdélyi történetével.
Hirtelen megszaporodott
„Nagy örömmel és komoly elvárásokkal vettem kézbe a könyvet annak reményében, hogy a birtok-visszaigénylések kapcsán adódó ügyeimben segítségemre szolgál új adatokkal” – mesélte a Krónikának Beczásy Attila, aki szerint családja három örmény eredetû ágán – a Csíky, a Keresztes és a Mélik családok esetében – olyan pontatlan adatokra lelt a monográfiában, amelyek – összehasonlítva a születési, házassági, elhalálozási, adományozási és hagyatéki okmányokkal – nem fedik a valóságot. Beczásy azt kifogásolta, hogy több hibás születési és elhalálozási dátum tûnik fel a könyvben, a családfafeltárásoknál nem egyezik a gyerekek száma, az õsök foglalkozása. Kirívó példaként azt említette, hogy a könyv adatokat sorol fel anyai nagyanyja két testvérérõl, a 32 éves korában elhunyt Csíky Borbáláról és Csíky Kálmán orvos-szakíróról – akik a valóságban nem léteztek. „Idõsebb Mélik Istvánnak négy gyerekét sorakoztatja fel Száva, köztük van egy Kristóf nevû is, akirõl nem tud a család. Megjelenik ifjú Mélik István is, akinek Mária nevû lánya Maroskecén volt tanító, és aki a kommunista diktatúra alatt a magyar tanítókat ért 1950–1960 közötti támadások szenvedõ alanya volt. Csakhogy Mélik valójában gyermektelenül halálozott el, neki nem volt sem Mária, sem más nevû gyermeke. Furcsállom, hogy az, aki a családfámat kutatja, miért nem keresett meg, és kért információkat” – mondta Beczásy, aggodalmát fejezve ki amiatt, hogy a hibás adatokat tartalmazó könyv a késõbbiek során egyéb tudományos dolgozatok forrásmunkája lehet.
Összességében kell nézni
Egy tízezres névjegyzéket tartalmazó dokumentumkötetnél elõfordulhat, hogy hibásan szerepel néhány dátum, amelyeket élõ személyek bocsátottak a szerzõ rendelkezésére – válaszolt lapunk kérdésére Száva Tibor Sándor, aki szerint ilyen terjedelmû és igényû szakdolgozat esetében ez csak az avatatlan szemlélõ számára jelent problémát. „A Gyergyói és szépvízi magyarörmények nyomában címû könyvben közölt személyek adatait dokumentálni tudom. Felkészültem az ilyen jellegû támadásokra, tiszta a lelkiismeretem. A monográfiát összességében kell nézni, nem az egyes személyekre lebontott születési évek szemszögébõl” – javasolt használati útmutatót Szávai. Mint elmondta, könyvében a Beczásy családról csak a 719-ik oldalon esik említés, a család külön címszóval nem szerepel, aminek az az oka, hogy annak idején nem az örmény egyház anyakönyvébe jegyeztették be magukat. „Azt én is tudom, hogy a Beczásy család – eredetileg Baczás – örmény származású, de a felmenõk nem tették le erre a voksukat. Könyvemben csak azoknak a családoknak a történetével foglalkoztam részletesen, akik szigorúan az örmény anyakönyvbe voltak bejegyezve” – állította Száva, aki szerint leginkább ezt sérelmezheti Beczásy Antal. A szerzõ megjegyezte, az erdélyi örménység történelmével foglalkozó minden egyes mû hiánypótlónak számít. Ezért szívesen látja, ha valaki az õ könyvénél alaposabb szakmunkát ír, amihez kitartást kíván az elkövetkezõ évtizedekben.
Akadályok a kutató útjában
Rokaly József történész a Krónikának kifejtette, azért tartja értékesnek Száva Tibor Sándor könyvét, mert feltárja, hogy az örmény családok átlagosan háromszor, de akár tizenkét esetben is nevet változtattak az idõk során. „Ezek a névváltoztatások igen nehezen nyomon követhetõek. Száva viszont világosan bizonyítja könyvében, hogy egy tõrõl fakadó örmény családokról van szó” – mondta Rokaly, aki az elõforduló hibákat annak tulajdonítja, hogy egyes örmény családok megtagadták az együttmûködést, a szerzõ nem jutott forrásanyagok birtokába, illetve a jelenleg zajló birtok-visszaigénylési perek miatt némelyek nem tárták fel a teljes rokoni ágazatot. n Krónika
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.