Hirdetés

Kulturális építkezés a Székelyföldön

Rajtra kész a 3. Székelyföld Napok és ezen belül a 2. Székelyföldi Grafikai Biennále, a május 18. és 25. között zajló rendezvénysorozat programját tegnap Sepsiszentgyörgyön mutatták be. Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta, az egyhetes kulturális kavalkádra a három székely megye szervezésében kerül sor.

Bíró Blanka

2012. május 10., 08:022012. május 10., 08:02

Hangsúlyozta: erősíteni kell a kulturális hátteret, „hiszen csupán betonnal és vassal nem lehet közösséget építeni”.

Mint elmondta: az idei grafikai biennále 56 ezer euróba került, ami soknak tűnhet, ám a Kökös–
Szászrégen-országút korszerűsítésének költségvetése 220 millió euró, tehát a grafikai szemlére fordított pénz 56 méter aszfaltra lett volna elég. Borboly Csaba a hargitai közgyűlés elnöke hangsúlyozta, a Székelyföld építése kulturális téren is folytatódik, bebizonyosodott, hogy a székelyek nem számíthatnak sem Bukarest, sem Budapest, sem Brüsszel segítségére.

Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője elmondta, a három megye több mint 70 szervezete járult hozzá az idei programhoz, amely lendületes, de a hagyományokra épít. A közel száz programpontot tartalmazó műsorfüzet elkészült, a kínálat megtalálható a www.szekelyfoldnapok.ro honlapon is.

A kiemelt programok között van a 2. Székelyföldi Grafikai Biennále megnyitója, az erdélyi táncházzenészek hetedik találkozója, a huszártoborzó, a 37. Nárciszfesztivál és a hatfellépéses Baricz Gergő-turné. A grafikai szemlére 320 művész 850 alkotást küldött be, az előzsűrizés után 188 alkotó 270 munkáját állítják ki, ezek szerepelnek a katalógusban is, mondta el Kassay Péter, a gyergyószárhegyi alkotóközpont vezetője.

A három székely megye önkormányzata és a művelődési minisztérium ajánlottak fel egy-egy díjat, a gyergyószárhegyi központ hat különdíjat ad át a május 18-ai gálán. Kassay hangsúlyozta, az idei biennálé sokszínűbb és szakmailag is színvonalasabb, az elsőnél, új szemléletet hoztak a japán, indiai és iráni művészek, erős szakmai hagyományokkal rendelkező országok, mint Olaszország, Németország és Lengyelország alkotói is beneveztek.

Május 18-án a sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Kiállítótérben megnyitják Fürjesi Csaba, a két évvel ezelőtti fődíjas egyéni kiállítását, majd a Gyárfás Jenő Képtárban lesz megtekinthető a legjobb 270 alkotás, a díjkiosztó gála a Tamási Áron Színház nagytermében lesz, az új művelődési miniszter még nem jelzett vissza, hogy részt vesz-e, a forgatókönyv szerint a díjakat elődje, Kelemen Hunor adja majd át.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés