Hirdetés

Művelik vagy fogyasztják a kultúrát? – Laczkó Vass Róbert színművész gondolatai a magyar kultúra napján

kultúra

„Kezdetben volt a dal”. Csergő Domokos — Laczkó Vass Róbert Sziluettek című vershangversenye

Fotó: Vakarcs Lóránd

Laczkó Vass Róbertet, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművészét nemcsak a színház és a Kolozsvári Magyar Opera színpadáról ismerheti a kultúrafogyasztó erdélyi közönség: a zene, az irodalom és a fotóművészet terén is jeleskedik. Számos verseskötete látott napvilágot, Erdélyben és külföldön is gyakran lép fel verses-zenés előadásaival, az általa készített fotográfiákból tárlat is nyílt. Január 22. alkalmából Laczkó Vass Róbertet arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának kultúranapi gondolatait. A jeles nap alkalmából közöljük Himnusz-töredék egy papírkosárból című versét is.

Krónika

2026. január 22., 07:572026. január 22., 07:57

1.

A küszöbön guggol Sári néni – karikírozott anyám a zoknistoppoláshoz, amelynek akkoriban etikája, módszertana, hagyománya, egyszóval kultúrája volt, egy kiégett villanykörtére fejtve. Dehogy is tudtam, hogy

Hirdetés

a korcaiba szedett, ráncaiba bújtatott öregasszony-zsáner, amelyet a tulipánszéken üldögélő Vass-mámiról koppinthatott édesanyám, a magyar kultúra része: Petőfi verselte meg 1847 júniusában.

Épp áramszünet volt, mi pedig vacsorát piszkálva lámpafényesen szórakoztunk a romantikus félhomályban, amely petróleum-szagú verizmust kölcsönzött a szobaszínház nagyasszonyának. Aztán megdöfött a verse végén, mint Cyrano de Bergerac: egyél kulturáltan, fiam!

kultúra Galéria

Laczkó Vass Róbert a Kolozsvári Magyar Opera Báthory Erzsébet című musical-operájában, a fekete bég szerepében

Fotó: Szentes Zágon

2.

Gyerekkoromban a kultúrházba jártunk füstölődni. Télen irgalmatlan mosztos kályhák fűtötték a hangulatot, mi pedig eredeti Kodály-gyűjtésből énekeltük meg Romániát, a sógor bácsi szabta-varrta székely harisnyákban. Jóformán ki sem kellett vetkőznünk a hagyományainkból: aznap este már a templomban üdvözöltük Szentkarácsonyt.

Olyan őszintén szavaltam fekete gumicsizmámban, amelyet a sárban százszor bepiszkolnék, hogy januárban méretre kaptafázott bőrcsizmát kalapált nekem a suszter. Így lettem kikultúrálva kamaszkoromra,

Nemzeti dalra képesített, komplett székely legényke.

kultúra Galéria

Laczkó Vass Róbert készítette a képet, amelyet 2024 nyarán kiállításon láthatott a kolozsvári közönség

Fotó: Laczkó Vass Róbert fotója

korábban írtuk

Laczkó Vass Róbert színművész újabb verseskötettel jelentkezik
Laczkó Vass Róbert színművész újabb verseskötettel jelentkezik

Újabb verseskötete jelent meg Laczkó Vass Róbertnek, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművészének. Laczkó Vass Róbert immár hatodszor jelentkezik verseskötettel.

Kultúra: eszik vagy isszák?

3.

Mégis: mi mindenből tevődik össze kultúránk, amelyre mindannyian hivatkozunk? Eszik-e vagy isszák? Írják-e vagy olvassák? Művelik vagy fogyasztják? Hallottam például a kultúrafogyasztásról.

Állítólag tanult magatartás, gazdasági, társadalmi, területi, meg a Jóisten tudja, hányféle aspektusa, továbbá szerkezete, s mindeközben egyfolytában válsága van, amely annyira időtállónak tűnik, hogy szemérmetlenül és szívósan eszmecserélünk a kultúra alkonyáról.

Vizuális típus vagyok, nekem az alkonyat kifejezetten pozitív jelentéstartalommal bír, még akkor is, ha mindeközben sötétség uralkodik el a világon. Láttam ugyanis, hogy épp árnyékot vetek Vietnámban, miközben otthon álmaimat nézem. Útközben megébredek, botorkálok Senkiföldjén, és azon morfondírozok magamban, hogy mihez is kezdenénk a sötétségeink nélkül? Odalennének az álmaink! Esti kérdés... van? Ha nincs, olvassunk Esti Kornélt! Hálóing nélkül. Hajnali részegséggel! Különben is: a kultúra úgy hull le rólunk, mint ruha másról a boldog szerelemben. Hát kapkodjunk magunkra valakit, mire megjön a reggel! Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok, a szegény legénynek utat mutassatok!

kultúra Galéria

Laczkó Vass róbert a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak a Václav Havel Kísértés című darabjából készült előadásban

Fotó: Biró István

4.

Tanultam, hogy

a nagy ókori kultúrák folyamok mentén, termékeny talajon gyökereztek meg. Ebből én azt értettem, hogy a kultúrát művelni kell, különben elgazosodik.

Így fejtettem fel a kultúrnövény és a gabonakultúra fogalmait, és láss csodát: értelmet nyert a gombakultúra, sőt: a baktériumokról is kiderült, hogy kultúrákban tenyésznek a laboratóriumban. Gyűjtőfogalom, tudom, „az emberiség által létrehozott anyagi és szellemi értékek összessége”, s annak sokfélesége:

  • nemzeti kultúra,
  • népi kultúra,
  • városi kultúra,
  • vidéki kultúra,
  • továbbá kultúrantropológia,
  • kultúrpolitika,
  • kultúrdiplomácia.
  • Kultúrkocsma – kocskmakultúra.

Mindegyik részhalmaza – magyar!

kultúra Galéria

Laczkó Vass Róbert által készített fotó

Fotó: Laczkó Vass Róbert fotója


5.

Mi vagyok tehát? Kultúrmunkás? Játszom én és táncolok, látszom én, mint sok dolog. Színházat, ha kell!

Éneklek a lélekkel, de éneklek az értelemmel is. Operát, ha kell! Idézek Dsidát, Kosztolányit, József Attilát vagy Pál apostolt, ha kell!

Forgattam filmet, koptattam rímeket, ismerem az aranymetszést, a mélyélességet, van jogosítványom, varrok nagyírásost – és Bornemissza Anna szakácskönyvéből is tudok főzni, ha kell! Szívem szerint magyarul teszem. Ez az én részhalmazom. Ha nem kell, akkor is!

kultúra Galéria

Az opera színpadán. Laczkó Vass Róbert a kerítő Goro szerepében Puccini Pillangókisasszony című darabjában

Fotó: Szabadi Péter

Laczkó Vass Róbert: Himnusz-töredék egy papírkosárból
Isten, oldd meg a magyart!
Bonyolultak lettünk,
tele megváltókkal, és...
nincs elég keresztünk.

Letagadnánk többnyire
azt is, amit hordunk:
árnyékába minek is
beleszomorodnunk?

Jobban tudja mindegyik,
mit vétett a másik,
ám ha vallania kell,
tartalmasan ásít,

s nekilódul: alva jár,
ingoványon lépdel...
Tele vagyunk vakmerő
nemtörődömséggel.

Isten, oldd meg a magyart:
legyen kőbe vésve,
hogy ne menjen képletünk
folyton feledésbe.

kultúra Galéria

A Sziluettek című vershangverseny. A Kolozsvári Magyar Opera színpadán Csergő Domokos zeneszerző, perkúcióművész és Laczkó Vass Róbert színművész produkciója

Fotó: Vakarcs Lóránd

korábban írtuk

Visszalopni a szakralitás esztétikáját a mai világba, amikor „minden is” művészetnek minősülhet
Visszalopni a szakralitás esztétikáját a mai világba, amikor „minden is” művészetnek minősülhet

Laczkó Vass Róbert kolozsvári színművész, író, költő, énekes ezúttal fotóművészetével mutatkozott be a nagyközönség előtt: 33 képét felsorakoztató tárlata tekinthető meg a kincses városbeli Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Galériában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját

Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját: a legjobb férfi főszereplőnek, a legjobb női mellékszereplőnek és a legjobb zeneszerzőnek járó elismeréseket kapták.

Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Erdélyi művészé idén a Kaszás Attila-díj: Bartha Boróka kapta a rangos elismerést

Bartha Borókáé a Kaszás Attila-díj! – újságolta az örömhírt a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház a Facebook-oldalán. Bartha Boróka négy jelölt közül egyedüli erdélyiként versenyzett a rangos elismerésért.

Erdélyi művészé idén a Kaszás Attila-díj: Bartha Boróka kapta a rangos elismerést
2026. szeptember 16., szerda

Székelyföldi diákokkal is együtt dolgozna Miklósa Erika világhírű operaénekes

Csíkszeredában, a Kolozsvári Magyar Opera mini-évadának részeként szeptember 30-án és október 1-jén, két napon át mesterkurzust tart Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, egyetemi tanár, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje.

Székelyföldi diákokkal is együtt dolgozna Miklósa Erika világhírű operaénekes
2026. szeptember 15., kedd

Tovább késik az épületfelújítás, de gazdag évadra készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház

A normálishoz közelítő költségvetéssel, a jubileumi, 10. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivállal, valamint 7 premierrel – 4 nagyszínpadi és 3 stúdió-bemutatóval – várja közönségét az új, 234. évadban a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Tovább késik az épületfelújítás, de gazdag évadra készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Tizenöt erdélyi helyszínre érkezik, számos újdonságot ígér a közelgő 26. Filmtettfeszt

Friss magyar filmekkel, országos premierekkel, közönségtalálkozókkal és izgalmas szakmai programokkal érkezik október 7-én a 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle: a fesztivál 15 erdélyi helyszínen várja a közönséget.

Tizenöt erdélyi helyszínre érkezik, számos újdonságot ígér a közelgő 26. Filmtettfeszt
2026. szeptember 12., szombat

Kultúra, szakralitás: elrajtolt a nagyszebeni Ars Sacra Fesztivál

Kulturális eseményekkel, szakrális sétákkal kezdődött el szombaton az Ars Sacra Fesztivál Nagyszebenben. A szeptember 20-áig tartó rendezvénysorozat keretében szombaton a Nyitott Templomok Napját is megtartják – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Kultúra, szakralitás: elrajtolt a nagyszebeni Ars Sacra Fesztivál
2026. szeptember 11., péntek

Sissi, a magyarok barátja Aradon: vándorkiállítással mutatják be Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát

Halálának 128. évfordulóján, csütörtök délután Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát bemutató vándorkiállítás nyílt meg Aradon. A megnyitón Sissi egykori aradi emlékjeleiről is szó esett.

Sissi, a magyarok barátja Aradon: vándorkiállítással mutatják be Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát
Hirdetés
2026. szeptember 10., csütörtök

Mit adhat egy jó tanár a tudáson túl? Gyerekszereplős „csodaiskolával” nyit a Kolozsvári Magyar Opera

Az iskolapadok világát idéző gyerekmusicallal csenget be az új évadra a Kolozsvári Magyar Opera. Az évad terveiről, a szűkös anyagi mozgástérről, az opera gyermekkórusának 10. évfordulójára született darabról évadnyitó sajtótájékoztatón számoltak be.

Mit adhat egy jó tanár a tudáson túl? Gyerekszereplős „csodaiskolával” nyit a Kolozsvári Magyar Opera
2026. szeptember 09., szerda

Magyar–román együttéléséről készült szatírát mutatnak be Nagyváradon

Székely Csaba magyar–román együttéléséről készült MaRó című szatíráját viszi színre Nagyváradon a Körös-parti város magyar és román társulata. A bemutatót október 17-én és 18-án tartják.

Magyar–román együttéléséről készült szatírát mutatnak be Nagyváradon
2026. szeptember 07., hétfő

Egyetlen erdélyi színész versenyez a Kaszás Attila-díjért

Négy jelölt közül egyedüli erdélyiként versenyez a Kaszás Attila-díjért Bartha Boróka, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház művésze, akire szeptember 15-ig szavazhat a közönség.

Egyetlen erdélyi színész versenyez a Kaszás Attila-díjért
Hirdetés
Hirdetés