
Laczkó Vass Róbertet és Székely Norbert zongoraművészt hallgathatta meg a közönség
Fotó: Kiss Judit
Laczkó Vass Róbert kolozsvári színművész, író, költő, énekes ezúttal fotóművészetével mutatkozott be a nagyközönség előtt: 33 képét felsorakoztató tárlata tekinthető meg a kincses városbeli Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Galériában.
2024. június 18., 10:562024. június 18., 10:56
Erdélyben, valamint a világ számos, tőlünk távoli pontján – többek közt Kambodzsában, Srí Lankán, Nepálban, Indiában, Tibetben, Izlandon, Szicíliában, Spanyolországban, Olaszországban – készültek Laczkó Vass Róbert fotói, amelyekből most Laterna magica divina címmel nyílt a kolozsvári kiállítás.
A Szentegyház utcai kiállítótérben rengetegen voltak kíváncsiak a fotótárlatra
Fotó: Kiss Judit
Az esemény iránt annyian érdeklődtek, hogy nem is jutott ülőhely sokak számára, hiszen Laczkó Vass Róbert munkássága széles körben ismert, több művészeti ágban is nagyon aktív hosszú évek óta. A sokoldalú művész, akit nemcsak színészként, énekesként, verselőadóként, de költőként is ismer a közönség, a megnyitón elmondta, a világban jártában-keltében rengeteget fényképezett, így a most kiállított 33 fotót – amelyek nagy része korábban megjelent már a Keresztény szó című lap hasábjain – több tízezerből válogatták ki.
Bodó Márta egyházi egyházi újságíró, főszerkesztő arra hívta fel a figyelmet, a fotók egyfajta „bűvös lámpáson” keresztül rendkívül érdekes világot tárnak fel
Fotó: Kiss Judit
A képek mellett olvasható versek pedig kontextust kínálnak a fotókon megjelenő látványnak” – mondta a művész.
Laczkó Vass Róbert Tagadás című fotója a tárlaton, mellette a Beteljesedés című vers szövege
Fotó: Kiss Judit
A kiállítást Bodó Márta egyházi újságíró, főszerkesztő, valamint Farkas György egyetemi oktató, fotográfus nyitotta meg, és közreműködött Székely Norbert zongoraművész – aki Laczkó Vass Róbert alkotótársa, hiszen eddig számos verses-zenés előadást mutattak be együtt Erdély-szerte és a nagyvilágban.
A Boldog asszony című fotót (jobb oldali fotó) Indiában készítette a művész
Fotó: Kiss Judit
Bodó Márta elmondta, a laterna magica, azaz a bűvös lámpás a modern diavetítő őse volt, és már a 17 században használták londoni optikusok, és
Farkas György, a Sapientia egyetem oktatója, fotográfus is méltatta Laczkó Vass Róbert képeit
Fotó: Kiss Judit
Farkas György egyetemi oktató úgy értékelt, Laczkó Vass Róbert „megszállott művész”, aki a fotóművészet szakrális részéhez kapcsolódva „beszél” képein keresztül többek közt arról, hogy minden bölcsesség forrása maga a Teremtő.
Fotó: Kiss Judit
Kiemelte, a képek gondolatkörei többek közt az imádság, megtisztulás, egyensúlykeresés, harmónia, könyörgés, bizakodás, reménység és jövőbe tekintés köré összpontosulnak. Az eseményen előbb Székely Norbert adta elő saját, a kiállító művésznek dedikált saját szerzeményét, majd az ő zongorakíséretével Laczkó Vass Róbert adta elő saját, Beteljesedés című versét.
A kiállítás július 12-ig tekinthető meg a Szentegyház utcai kiállítótérben.
Fotó: Kiss Judit
Fotó: Kiss Judit
Fotó: Kiss Judit

Laterna magica divina címmel nyílik fotótárlata Laczkó Vass Róbert színművésznek Kolozsváron az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Galériában.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.
Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.
Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.
Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.
Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.
Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.
Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.
Életének 88. évében hétfőn elhunyt F. Bathó Ida színművész, a nagyváradi magyar színjátszás meghatározó alakja – közölte a Szigligeti Színház.
szóljon hozzá!