Hirdetés

Külön frekvencián, 24 órában sugározna az 57 éves Kolozsvári Rádió magyar szerkesztősége

Megalakulásának 57. évét ünnepli a Kolozsvári Rádió, ennek alkalmából a magyar szerkesztőség munkatársai csütörtökön és pénteken filmvetítéssel, kiállítással és Berecz András műsorával várják az érdeklődőket.

2011. március 17., 09:102011. március 17., 09:10

Rostás-Péter István főszerkesztő-helyettes elmondta: a közszolgálati rádió története két nagyobb fejezetre tagolható, az egyik a megalakulástól, 1954 márciusától 1985-ig tartott, amikor a stúdiót központi utasításra felszámolták, a másik pedig az újraindulástól, 1989 decemberétől napjainkig. „Ha egy mondatban próbálnám összefoglalni a jelenlegi csapat tevékenységét, akkor azt mondanám, hogy a rádió úgy próbál klasszikus értékeket továbbvinni, hogy közben igyekszik megfelelni a médiapiac új kihívásainak a közszolgálatiság keretei között” – fogalmazott a főszerkesztő-helyettes.

A rádió műsora egyébként Kolozs megyével együtt nyolc megyében fogható, naponta hét órát sugároz magyarul, reggel 8 és 10 óra között, a magyar adás első két órájában körülbelül 50–60 ezer hallgatója van. Rostás-Péter István elmondta: megpróbálják bővíteni kínálatukat, hallgatóbarátabbá tenni a műsort, a hétvégi műsoraikat igyekeznek most átgondolni, mivel a felmérések szerint az emberek hétvégi rádiózási szokásai eltérnek a hétköznapitól.

Az 57. születésnap alkalmából ma délután 3 órától Józsa Márta magyarországi filmes A mi kis rádiónk című filmjét nézhetik meg az érdeklődők a Donát út 160. szám alatti stúdióban. A film nem a Kolozsvári Rádióról szól, hanem egy magyarországi kis rádióról. Józsa Márta a film szerkesztőjeként vallja: ezek a kis helyi médiumok nagyon hatékonyan töltik be a nyilvánosság közösségi értékrendjének megfelelő funkciókat. A vetítés után, 18 órától lapunk munkatársa, Könczey Elemér 57 karikatúrájából álló kiállítás megnyitójára kerül sor, majd ezt követően fél 7-kor kezdődik a kolozsvári fiatal zenészekből 2009-ben alakult Kalapos Band koncertje. Holnap este hat órától a hétfőn Kossuth-díjjal kitüntetett Berecz András mesemondó műsorára kerül sor a Kolozsvári Rádió nagytermében.

„Hogy a kolozsvári magyaroknak mit jelent a rádió, akkor derült ki, amikor beindult a magyar nyelvű kereskedelmi vetélytársunk, a Paprika Rádió. Az első időszakban nagyon sok hallgatónk átpártolt a Paprikához, mert újdonság volt, és egy nagyon agresszív reklámkampány előzte meg az indulását, majd korábbi hallgatóink fokozatosan visszatértek hozzánk. Jelenleg úgy néz ki, hogy a két rádió kiegészíti egymást Kolozsváron: amikor a mi magyar műsoraink mennek, hétköznap 8 és 10, valamint 15 és 18 óra között, akkor a magyar rádióhallgatók többsége minket hallgat, majd ha a román adás következik, akkor a magyar hallgatók 30 százaléka marad továbbra is a Kolozsvári Rádió frekvenciáján, a többiek áttekernek a Paprikára” – mesélte Rostás-Péter István. A főszerkesztő-helyettes elárulta: kérvényezték, hogy a magyar szerkesztőség külön frekvenciát kapjon, ami azt jelentené, hogy napi 24 órában sugároznának magyar nyelven, erre azonban még várnunk kell.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés