
2010. május 26., 11:042010. május 26., 11:04
A sajtótájékoztatón jelen lévő színészek kifejtették, hogy a Goldoni-darab helyett igyekeztek olyan színművet találni, amely a megfogyatkozott létszámú társulat színészeire adaptálható, vagyis négy színésznővel és három színésszel színpadra lehet vinni. „A döntést megelőző ötletbörzén Barabás Olga Krimije bizonyult nyerőnek, és ez azért is jó, mert a Goldoni-darabot Barabás Olgának kellett volna rendeznie” – magyarázta Béres, kifejtve, hogy A hazug a jövő évad első bemutatója lesz majd.
A Krimi egyben az azonos nevű műfaj paródiája is, rendezői maguk a színészek. A darab a Marston család tagjainak kupaktanácsával kezdődik, amelyen az idős Mr. Marston közölte fiaival: Jamesszel, Johnnal és Rogerrel, menyével, Céliával és fiatal feleségével, Irisszel, hogy nem határozott még a családi vagyon elosztásáról, a döntés meghozásáig a pénzt, az ékszereket és az értékpapírokat a szobájában lévő páncélszekrényébe zárja.
Ezt tudomásul véve, mindenki visszatér megszokott napi tevékenységéhez, azonban mindenki meglepetésére megérkezik Tommy, a Marston fivérek kishúga, aki az apa hívására látogat haza hat év után. Amikor így együtt a család, Miss. Pickford, a család mindenese, bejelenti az apa halálát. Tommy azonnal akcióba lép, és megállapítja, hogy nagy valószínűséggel gyilkosság történt, és a rendőrség érkezéséig bezárja a szoba ajtaját, a kulcsot pedig magánál tartja. Elindul a házi nyomozás, mindenki mindenkit gyanúsít, közben igyekszik megszerezni az értékeket őrző szoba kulcsát.
A házi rendezésű Krimi bemutatója tegnap volt, az érdeklődők legközelebb május 31-én 16.00 órától tekinthetik meg az előadást, amelyre érvényesek a Ferenczy István-bérletek. A díszlet, jelmez, valamint az előadás zenéje szintén a színészek közös munkájának eredménye.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.