
Fotó: Kristó Róbert
A Nagyváradi Állami Filharmónia filmzenékből összeállított koncertjét ezúttal is két alkalommal, március 3-án és 4-én játszotta telt ház előtt. A tavalyi hasonló műsor után idén másodszor vállalta el a zenekar irányítását Werner Gábor, a budapesti Dohnányi Ernő szimfonikus zenekar karmestere, aki szeret a váradiakkal dolgozni.
2016. március 18., 11:342016. március 18., 11:34
– Hogyan került kapcsolatba a nagyváradi zenekarral, ahol immár visszatérő vendégnek számít?
– Körülbelül tíz éve jövök különböző erdélyi városokba, legelőször Székelyudvarhelyre hívtak meg, azóta is visszajárok a Székelyföldi Filharmóniát vezényelni, de dirigáltam már nemegyszer a Csíki Kamarazenekart, legutóbb pedig a marosvásárhelyi gitárfesztiválon vettem részt. Budapesten ismerkedtem meg Nagy Kálmánnal, a jelenlegi váradi koncertmesterrel, aki mielőtt Váradra jött volna, egy évet töltött Budapesten.
Mivel sok filmzeneátiratot készítek, ezért ajánlotta Nagy Kálmán, hogy jöjjek Nagyváradra is. Nagyon jól éreztem itt magam, kiválóan tudtam dolgozni a zenekarral, nyitott, rugalmas művészek, a filmzeneprogram ugyanis nagyon nehéz: fizikailag is megerőltető, arról nem is szólva, hogy három nap alatt kellett megtanulniuk a műsort.
– Érdekes ezt hallani, mert vannak olyan klasszikuszene-kedvelők, akik filmzenei koncertre nem váltanak jegyet, mondván, hogy ez inkább könnyűzene.
– A filmzene-kompozíciók klaszszikus zenei szempontból is abszolút értéket képviselnek mindenekelőtt talán azért, mert a rendezők egyre inkább a klasszikus motívumokra épülő műveket rendelik meg a zeneszerzőktől. A mostani műsorban játszott Olsen bandája című film zenéje például Mozart kortársa, Friedrich Kuhlau egyik nyitányára épül, de Ennio Morricone és John Williams, a legismertebb kortárs filmzeneszerzők is gyakran nyúlnak klasszikusokhoz.
John Williams mondta azt, hogy a jó filmzene esetleg magát a filmet is túléli. És természetesen, kapcsolódva ahhoz, amit említett, vannak akik a „könnyűségre” hivatkozva kerülik el a programot, ennek az ellenkezője ugyanúgy igaz: közönségcsalogató is a filmzene, hisz aki fél, hogy a komolyzene túl nehéz volna számára, erre mindenképp bejön, és mire észbe kap, már szorgalmas koncertlátogató lesz. Magyarországon is ugyanezért kezdtük el ezeket a programokat, és ugyanígy bevált.
– Mikor vezényli újra a nagyváradi zenekart?
– Egyelőre nem volt róla szó, de bármit elvállalok – mondjuk a következő évadban, mert a mostani már teljesen le van fedve. Így, egymás után két este megterhelő egy kicsit, de ha a közönség enynyire igényli, természetes, hogy jövök. Egyébként is mindig szívesen veszem az erdélyi felkéréseket, sok barátom, kollégám van itt, na és rokonom is, hisz édesanyám erdélyi születésű.
Az otthoniakat is egyre jobban érdekli az itteni zenekarok helyzete, például volt zeneakadémiai tanáromnak, Orbán Györgynek – aki Sepsiszentgyörgyről telepedett át – mindig részletesen be kell számolnom, hogy alakul az erdélyi zenei élet. Ő pedig minden alkalommal ugyanolyan örömmel hallgatja az újabb és újabb eredményeket és sikereket, mint amilyen örömmel én mesélek neki a nagyszerű erdélyi zenészekről és a lelkes, zeneértő közönségről.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!