Közelkép: velencei útifilm szupersztárokkal

Nos, erre Az utazó című film tavalyi elkészültéig kellett várakoznia Johnny Depp rajongóinak (ő ma az igazi lázadó figurájának megtestesítője a kaliforniai filmgyárak környékén) ahhoz, hogy a végzet asszonya és a rebellis végre egy közös alkotásban is megmutatkozzék. Az eredmény ugyanakkor nem teljesen olyan, mint amilyenre a rajongók és az alkotók vártak – legalábbis ez derül ki a fájdalmas bevételi adatokból.

A kedvezőtlen fogadtatás ugyanakkor a film megtekintése után érthetővé válik – a nézőnek ugyanis az az érzése támad, hogy a forgatókönyvírók és a rendező összedugták a fejüket, és megállapodtak abban, hogy nem kell túlzottan megerőltetniük magukat egy valamirevaló történet kiötlésével, hiszen a két szupersztár már a képernyőn való puszta megjelenésével minden néző tudatát elhomályosítja, így aztán föl sem tűnik nekik, hogy csupán amolyan fércművet kaptak a pénzükért.

Nos, a jelek szerint a mai néző már jobban fölvértezett a hollywoodi praktikák ellen, mint azt a készítők gondolták, ezért aztán nem nyelték le szó nélkül, hogy Az utazó története amolyan vegyes fölvágott: van benne a negyvenes évek film noirjából, a hetvenes évek gengszterfilmjeiből, na meg a kilencvenes-kétezres évek kémmoziiból is jócskán átvett elem – csakhogy mindez sehogy sem akar egyetlen, koherens egésszé összeállni.

A sztori amolyan kémregényként indul: a főhősnő, a mindvégig disztingvált, méregdrága és elegáns ruhakölteményekben feszítő Elise (Angelina Jolie) levelet kap a rendőrség és egy gengszterfőnök elől bujkáló szerelmétől, amelyben az Velencébe hívja, és egyben megkéri, hogy a vonaton egy olyan utas mellé üljön, aki hasonlít rá, így mindenki azt hiszi, hogy megtalálta a régóta keresett férfit. Ki is pécézi magának Franket, a félszeg amerikai matektanárt (Johnny Depp), akit szállodai szobájába is magával visz, és akit ennek nyomán mind a nő nyomában lévő brit titkosszolgálat, mind a gengszterek üldözőbe vesznek. A filmben aztán számos üldözési jelenet és látványos megmenekülés után kiderül, hogy szinte senki sem az, akinek először hittük.

A mások élete című, az egykori keletnémet titkosszolgálat tevékenységéről szóló filmjével világhírűvé vált német rendező, Florian Henckel von Donnersmarck Az utazóval ugyan lehetőséget kapott a hollywoodi bemutatkozásra is, de miután a forgatókönyvírók cserbenhagyták, sokat ő sem tehetett a film sikeréért. Hiába a két tökéletesen kinéző sztár, valamint a meseszép velencei helyszín – amelynek bemutatására hosszú képsorokat szenteltek –, a történet olyannyira széteső, annyira nem sikerült egymásba fűzni a jeleneteket, hogy ez már egyenesen fárasztóvá teszi a filmet, különösen hogy számos logikai bukfenc, a csúcsjelenetekben pedig a trivializmusa miatt bosszantó, a hősök csodás menekülését hozó deus ex machina borzolja a nézők idegeit.

Ráadásul a főszereplők játéka sem marad túlzottan emlékezetes – Angelina Jolie valamiért úgy értelmezte a femme fatale szerepét, hogy úgy kell közlekednie és gesztikulálnia, mintha tíz centivel a föld fölött lebegő tünemény volna, ami egy idő után igazán fárasztó – főleg akkor, amikor mindezt egy lövöldöző gengszterek elől menekülő motorcsónak kormányánál teszi. Johnny Depp sem ezen szerepét emlegeti majd karrierje legkiemelkedőbb alkotásaként, a csetlő-botló Frank figurája igencsak mesterkéltre sikeredett. Ahogy egyébként maga az egész film is: Az utazó csak Jolie és Depp feltétlen rajongóinak ajánlható jó szívvel, amúgy alig több, mint egy szupersztárokkal teletűzdelt velencei útifilm a Travel Channelről. Igaz, annak viszont némi vágással egész jól el lehetne adni.