Közelkép: feltámadóban a közönségfilm

A nem rosszul megírt ripacsszerepekkel és emészthetetlen történettel operáló forgatókönyv alapján működő mai közönségfilm egyik úttörője Goda Krisztina, akinek korábbi alkotási – Csak szex és más semmi, Szabadság, szerelem – már jelezték, hogy van remény, és a fiatal, szerzői alkotásokkal előálló művészfilmesek mellett a könnyedebb történetek kedvelői is megtalálhatják a nekik szóló, a szórakoztató műfajon belül nívósnak nevezhető filmeket.

Goda legújabb mozija folytatja a megkezdett utat, közben azonban újabb lépést tett fölfelé. Kaméleon című filmje több fakocka bonyolultságú karaktereket és érzelmeket felvonultató romantikus mozinál. A történet, a filmes megoldások és a színészek játéka egyaránt magasabb színvonalat képviselnek – ebből a szempontból nem is kellett szégyenkezni amiatt, hogy Magyarország ezzel a filmmel nevezett az idei Oscar-gálára: a filmes diplomáit londoni és amerikai felsőoktatási intézményekben megszerzett Goda pontosan tudja, hogyan kell korszerű képi világú, jó sztorikat készíteni, amelyek látványvilága ismerősként köszön vissza a hollywoodi ítészek számára is. (Talán épp a túlzottan hollywoodias beállítások és képi megoldások vezettek ahhoz, hogy az amerikai filmakadémia illetékesei végül már egész korán kirostálták a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-szobrocskáért zajló versenyből).

A Kaméleon főhőse a klasszikus szélhámosfigurákat idézi: a Nagy Ervin alakította Farkas Gábor bármire képes azért, hogy némi pénzhez jusson. Az intézetben nevelkedett, társadalmon kívüliségét felnőttként is megtartó karakter gyerekkori barátjával együtt arra hajt rá, hogy minél több középkorú, frusztrált, szeretetre vágyó nőt csavarjon az ujja köré, akiket aztán jól megkopaszthat. Az „üzlet” mindaddig jól is megy, amíg meg nem ismerkedik a tehetős családból származó balerinával, Hannával, aki egy baleset miatt műtétre szorul – enélkül nem tudja folytatni táncos karrierjét. Gábor pedig hibát követ el: a rutinszerű átverésnek induló kapcsolatba érzelmileg is belebonyolódik, így gyermekorvostól kezdve homoszexuális építészen át producerig számos szerepet kényszerül eljátszani, hogy összegyűjtse a pénzt a lány műtétjére.

Mindez gyakorlatilag mindenféle különösebb csavar nélkül predestinálja a filmet arra, hogy átlagos romantikus történetként végződjön – ám a zárás rácáfol az ez irányú várakozásokra. Goda Krisztina és Divinyi Réka olyan forgatókönyvvel álltak elő, amely a zárásban minden addigi történést zárójelbe tesz, és amitől a Kaméleon több lesz tévedések romantikus vígjátékánál. Persze akad néhány túlírt jelenet és karakter, és néha olyan érzése támad a nézőnek, hogy a mélynek szánt történet az alkotók szándékai ellenére csak a felszínt karcolgatja, de mindettől még nem válik kategorikusan rossz filmmé.

A jól megírt történet, a színészi alakítások – Nagy Ervin és a Hannát alakító Hámori Gabriella tényleg jók, a homoszexuális orvost alakító Kulka János pedig néha még a főszereplőt is elhalványítja – és a már említett, profi képi világ valóban jó közönségfilmet eredményezett. Kár ugyanakkor, hogy ez a film sem tudja levetkőzni az eddigi produkciók rákfenéjét, az agresszív reklámot. Persze Hollywoodban is ismert a product placement, számos ismert világmárka hajlandó azért jelentős összeget fizetni, hogy a főszereplők az ő termékeit használják, lehetőleg oly módon, hogy a márkajelzést diszkréten, de mégis jól lehessen látni. De ez a magyar filmekben rendszerint úgy jelenik meg, hogy a filmet támogató cégek logója vagy termékei valósággal kiverik az ember szemét, márpedig ha ez a film jelentősebb drámai töltettel bíró epizódjaiban történik, az sokat levon a mű élvezeti értékéből. Sajnos ez alól a Kaméleon sem mentes – mindezzel együtt határozottan élvezhető magyar film.