Hirdetés

Közelkép: egy kimondottan terhes társaság

Todd Phillips a Másnaposok című filmmel nagyot dobbantott: a 2009-es év egyik legeredetibb alkotását tette le az asztalra, vígjáték kategóriában pedig a legjobbnak bizonyult a négy Las Vegasban bulizó haver detektívtörténetbe oltott blőd kalandja. Bár Phillipsnek nem ez volt az első vígjátéka – a Cool túra is az ő nevéhez fűződik –, a Másnaposok volt az a film, amely meghozta számára az igazi elismerést.

Balogh Levente

2010. november 11., 09:122010. november 11., 09:12

A dicsőség aztán a jelek szerint kissé a fejébe szállt, legújabb vígjátéka, a Terhes társaság ugyanis nemhogy valamelyest elmarad a tavalyi sikertől, de a nyomába sem ér a Másnaposok kissé durva, de valóban poénos és fordulatos történetének.

Pedig ezúttal igazán nem mondhatni, hogy nem ment biztosra: főszereplőnek a néhány évnyi alkohol- és drogprobléma után visszatért Robert Downey Jr.-t nyerte meg, aki a Másnaposok egyik sztárjával, Zack Galifianakisszal ökörködi végig a filmet – ám az igencsak lapos történetből még a Sherlock Holmes és a Vasember 2 után most a komédiaműfajba is belekóstoló Downey játéka nyomán sem válik igazi kikapcsolódást nyújtó, szórakoztató alkotássá.

Az alapsztori szerint a Downey által alakított jól menő, de meglehetősen mogorva építésznek haza kell utaznia, hogy közös gyereküknek néhány napon belül életet adó felesége mellett legyen Los Angelesben. A repülőn azonban összefut Ethannel, a meglehetősen furcsa külsejű és viselkedésű színészjelölttel, aki fenekestül felforgatja az életét: miután sikeresen eltávolíttatja a repülőgépről, és egy szál csomag, valamint pénz nélkül marad, ráveszi a kétségbeesett apajelöltet, hogy végigautózzon vele a fél államokon. Az út során pedig természetesen számos kaland és beteg poén sorjázik egymás után, amíg csak meg nem érkeznek az angyalok városába.

Terhes társaság
Due Date. Amerikai vígjáték, 100 perc, 2010.
Rendezte: Todd Phillips.
Producer: Daniel Goldberg, Todd Phillips.
Szereplők: Robert Downey Jr., Zack Galifianakis, Michelle Monaghan, Jamie Foxx, Juilette Lewis.
Írta: Alan R. Cohen, Alan Freedland.
Kép: Lawrence Sher.
Zene: Christophe Beck.
Értékelés az 1–10-es skálán: 6

Phillips a Terhes társaságban a Cool túra és a Másnaposok kliséit dolgozza egybe, ám a road movie-ba oltott buddie movie és a Galifianakis játszotta Ethan deviáns, csetlő-botló figurája, a főszereplők karaktere közötti ordító ellentét sem eredményez többet egy ezerszer látott klisékre épülő tucatmozinál. A végkifejletet már a nyitójelenet után tudjuk, ami nem is akkora baj egy magát habkönnyű vígjátékként aposztrofáló film esetében, az viszont már annál inkább, hogy a köztes időt nem sikerült fordulatokkal, és főleg igazi poénokkal megtölteni.

Egy meglehetősen vontatott, közepes vagy annál gyengébb poénokból összefércelt filmet kapunk, amely fájdalmasan szájbarágós hepienddel keseríti tovább a néző életét. Ethan elhunyt atyja kávésdobozba zárt hamvainak kávé helyett történő véletlen elfogyasztása és a mexikói kaland az, ami még agyamentsége ellenére is kiemelkedik a többi, lepényhal vastagságú poén közül, de ezek a legkevésbé sem képesek arra, hogy – bármilyen ellentmondásosan hangozzék is – komolyan vehető vígjátékká tegyék a filmet. Robert Downey Jr. hozza, amit hoznia kell, de a gyenge történetet még ő sem tudja megmenteni, mint ahogy Galifianakis jellegzetes karaktere is csak pozőrködésre és ripacskodásra képes.

Ha minden igaz, Phillips már a Másnaposok folytatásán dolgozik – nos, a Terhes társaság meglehetősen rossz előjelnek tekinthető. Remélhetőleg a kultuszvígjáték folytatása nem a mostani film nívóját hozza majd, ellenkező esetben ugyanis inkább azt javallanánk, hogy a másnaposságot mindenki a saját bőrén próbálja ki – az ahhoz vezető tevékenységet pedig a film megtekintése helyett folytassa.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés