Közelkép: amikor a vámpírok megszívják

A posztapokaliptikus horrormoziban ugyanis azzal a dilemmával szembesülünk, mi történik akkor, ha egyszer csak a vérszívók alkotják a társadalom többségét, az emberekből pedig üldözött, de annál értékesebb, intézményesen megcsapolt táplálékforrás lesz – ám csak egy ideig, mivel a vér egyre kevesebb, ez pedig pusztulással fenyegeti a vámpírtársadalmat is.

A horrorműfaj iránt különös vonzalmat tanúsító Spierig testvérek – első egész estés filmjük az Undead című zombitörténet volt, ezen kívül eddig csupán reklám- és rövidfilmeket forgattak – meglehetősen eredeti konfliktussal alapozzák meg a filmet: míg a Penge című filmben a vámpírok földalatti birodalmukban meghúzódva, párhuzamos kisebbségi társadalmat alkotnak az emberiség mellett, a 2019-ben játszódó

A vámpírok korában egy tíz évvel korábban kitört járvány következtében a vámpírok vannak többségben. Nem kell azonban agyatlan, csupán pusztításra törekvő, állati ösztöneik által irányított vérszívókra gondolni: megpróbálják ugyanúgy folytatni életüket, mint korábban, a társadalom működik, a hivatalokban zajlik a munka, a kutatóintézetekben a kutatás, az utcákon pedig rendőrök járőröznek – csak éppen éjszaka, mivel az ultraibolya-sugárzás halálos rájuk nézve. Emellett pedig nélkülözhetetlen számukra a friss emberi vér, enélkül valóban óriásdenevérhez hasonló szörnyekké változnak.

Ám mivel egyre kevesebb az ember – aki nem a „fejőgépekre” van kötve, az igyekszik a lehető legtávolabb húzódni a vámpíroktól –, a tudomány segítségével próbálnak az eredetihez hasonló művért kifejleszteni. Ezzel foglalkozik Edward is, aki hematológus szakorvosként a vérpótlék egyik legelismertebb kutatója, és akinek hamarosan azzal kell szembesülnie, hogy az általa folytatott kutatás nem a túlélést szolgálja, hanem a támogató minél nagyobb profitját. A vámpírok kora tehát társadalomrajz, miközben Spierigék felhasználják az összes vámpírfilmes sablont a karóval átdöfött szívtől a halálos napfényig, valójában meglehetősen kritikus képet kapunk arról, hogyan is működünk valójában.

Az embervér lecsapolásával foglalkozó cég tulajdonosa mesés vagyonra tesz szert, de félti az üzletét, ezért számára a „vámpírkór” elmúlása végzetes csapást jelentene, így mindent megtesz a megakadályozása érdekében, miközben az emberi mivolt megőrzését legalább részben biztosító vér fogytával mindenkin eluralkodik a túlélési ösztön, ezért a tömegek nyomására hivatalosan elfogadottá válik a tovább mutálódott vámpírok megsemmisítése.

A film képi megjelenítése magán viseli az alkotók reklámfilmes múltját – ilyenek a főcím alatt futó vágóképek, amelyek az éjszakai vámpírváros képeit mutatják be, illetve a néha megjelenő képi gegek is, mint a hadsereg toborzóplakátjából embervadászok rekrutálására buzdító propagandává átfazonírozott Uncle Sam-arc –, miközben kissé talán közhelyes megoldásnak minősíthető, hogy a vámpírok éjszakai világában játszódó jeleneteket hideg, kék árnyalatokban forgatták, míg a nappali képek szűrt, barnás fényben úsznak.

Nem lehet azonban panasz a humorra, vizuális és verbális poénok egyaránt megtalálhatók a filmben – ilyen a mutáns vámpírt megvetően „állatnak” tituláló vámpír rendőr figurája, az pedig egészen árnyalt geg, hogy a vámpírkór ellenszerére épp egy borászatban bukkannak rá – mindez kikacsintó utalás az utolsó vacsorára, és az ott Krisztus véreként felszolgált nedűre, amely – ha közvetve is – itt ismét megválthatja a világot.

A vámpírok kora persze nem tökéletes alkotás, sem a főszereplő Ethan Hawke, sem az antagonistát játszó Sam Neill játéka nem nevezhető korszakalkotónak (a legeredetibb figura a vámpírból ismét emberré vált vámpírvadászt játszó Willem Dafoe-é), akad benne logikai bukfenc és bosszantóan sablonos fordulat is. Ám mégis több szokványos, szemfogvillantós-nyakiütőérfeltépős vámpírmozinál. Olyan film, amely a horroron túlmenően olyan témákat is viszonylag eredeti tálalásban képes a nézőre „terhelni”, mint a kisebbség-többség viszonya, a társadalmak természete. Mondhatni, nem annyira vérszegény mű.