Közelkép: a vasember Mickey Rourke ellen

A várakozások így inkább arra irányultak, vajon sikerül-e megismételni az első epizódot követő fogadtatást, amelynek leggyakoribb visszatérő eleme a főszereplő Tony Starkot alakító Robert Downey Jr. kiemelkedő alakítását, a jól kidolgozott történetet és a könnyed humort kiemelő méltatás volt.

Nos, John Favreau rendező és Justin Theroux forgatókönyvíró mindent bedobott, amit az első részben már láthattunk: szuper gépeket, tomboló látványvilágot és nem utolsósorban igazi sztárokból álló szereplői gárdát – mindegyik elemből jóval többet, mint az első részben. Ugyanakkor a mennyiség erőltetése a Vasember 2-ben néha a minőség rovására megy, és a nézőnek elég gyakran támad az az érzése, hogy az alkotók a látványos csatajelenetekkel és a nagy nevekkel szeretnék kompenzálni azt, hogy a második rész nem mindenben tudja utolérni az első epizód történetét.

A sztori ott kezdődik, ahol az első rész véget ér: a világ megtudja, hogy a fegyverek gyártásával foglalatoskodó bohókás milliárdos, Tony Stark maga a Vasember. Mindez természetesen nem csupán rajongói táborát növeli, és miközben a kormány azon pedálozik, hogy megszerezze tőle a veszélyes fegyvernek minősített páncélt, egyszerre két ellensége is úgy dönt, hogy a „coming out” után itt az ideje eltenni őt az útból: egy, Tony édesapja által tönkretett orosz mérnök, Anton Vanko fia, Ivan Vanko, valamint Stark üzleti ellenfele, Justin Hammer. A két gonosztevő rájön, hogy külön-külön semmire sem mennek, így összefognak, hogy egy robothadsereg segítségével szabaduljanak meg tőle.

A történet kidolgozása egy olyan képregény esetében, amely közel ötven éve van a piacon, természetesen nem könnyű feladat, hiszen még kétszer vagy háromszor két órába sem lehet belesűríteni az összes fontos tudnivalót, utalást, amit a Pókembert is megjelentető Marvel Comics által kitalált szuperhős 1963 óta futó sztoriját jól ismerők izomból fújnak. Már csak azért sem, mert a Vasember kimondottan hidegháborús hős, aki a vietnami háború idején született meg, ebbéli minőségében pedig az amerikai patriotizmus megtestesítője. Mindezt az alkotók jól adaptálták a mai viszonyokra, hiszen a filmváltozat első részében Stark az afganisztáni hadszíntéren szenvedi el azt a sérülést, amelynek során repeszszilánk kerül a mellkasába, szívét pedig ennek nyomán csak egy különleges generátor tartja működésben. A hidegháborús képregényszámok lecsapódása viszont a második rész Ivan Vankója, hiszen Vanko apja annó a szovjetek „ellenvasembereként” jelent meg a kiadvány hasábjain.

Szóval az alkotóknak nem volt könnyű dolguk, hogy a közel ötven év történéseiből a három moziepizódra való témát kimazsolázzák, de ezen feladatuknak végül is egész becsületesen eleget tettek. A gond a Vasember 2-ben ott van, hogy az első résszel ellentétben háttérbe szorulni látszik Stark koránt sem tökéletes emberi jelleme. A Vasember képregényhősként ugyanis éppen azért vált népszerűvé, mert a Marvel másik szuperfigurájához, Pókemberhez hasonlóan emberi oldalát is megismerheti az olvasó, és nem csupán a magasztos hőstettekkel, de a gyakran tökéletlen, vívódó karakter problémáival is szembesül. Stark a történet szerint zseniális feltaláló és milliárdos playboy – a képregény szerzői az Aviátor című filmben bemutatott Howard Hughesról mintázták a figurát – , aki ennek megfelelően meglehetősen gátlástalan, önimádó, és az itallal is közeli viszonyt ápol. Mindez azonban – főleg a súlyos alkoholprobléma – a Vasember 2-ben inkább karikaturisztikusan, mint hitelesen jelenik meg. Az első rész báját adó humor is kevesebb, helyét a tömény akció veszi át, amit viszont ma már bármely számítógép-animációt alkalmazó film hasonló nívón képes szállítani.

A stáblistától bizonyára minden hollywoodisztár-fetisiszta izgalomba jönne, hiszen Pepper Potts szerepében ismét felbukkan Gwyneth Paltrow, a S.H.I.E.L.D. kémelhárító szervezet ügynökeként pedig Scarlett Johansson és Samuel L. Jackson is megjelenik, az igazi nagy dobás azonban az Ivan Vankót játszó Mickey Rourke. Az utóbbi években egy túlkokszolt testépítőbajnok és egy argentin tévésorozat amorózójának keverékéből összegyúrt imázzsal nyomuló színész itt is a Pankrátorból megismert figurát hozza, alakítása alapján pedig kijelenthető: az alkotók legjobb ötlete az volt, hogy őt választották ki a monacói pályán elektromos szuperostorral versenyautókat kettészelő, robothadsereget építő orosz feltaláló szerepére. Úgyhogy – még ha a Vasember 2 nem is annyira acélos, mint lehetne – már csak miatta, na meg a film betétdalaként dübörgő AC/DC-számokért is megéri megnézni.