Hirdetés

Közelkép: a vasember Mickey Rourke ellen

Az nem hatott meglepetésként, hogy az alkotók a Vasember két évvel ezelőtti mozipremierjét követően újabb résszel álltak elő, hiszen a képregény moziváltozatát eleve háromrészes sorozatként tervezték leforgatni.

Balogh Levente

2010. május 12., 09:112010. május 12., 09:11

A várakozások így inkább arra irányultak, vajon sikerül-e megismételni az első epizódot követő fogadtatást, amelynek leggyakoribb visszatérő eleme a főszereplő Tony Starkot alakító Robert Downey Jr. kiemelkedő alakítását, a jól kidolgozott történetet és a könnyed humort kiemelő méltatás volt.

Nos, John Favreau rendező és Justin Theroux forgatókönyvíró mindent bedobott, amit az első részben már láthattunk: szuper gépeket, tomboló látványvilágot és nem utolsósorban igazi sztárokból álló szereplői gárdát – mindegyik elemből jóval többet, mint az első részben. Ugyanakkor a mennyiség erőltetése a Vasember 2-ben néha a minőség rovására megy, és a nézőnek elég gyakran támad az az érzése, hogy az alkotók a látványos csatajelenetekkel és a nagy nevekkel szeretnék kompenzálni azt, hogy a második rész nem mindenben tudja utolérni az első epizód történetét.

A sztori ott kezdődik, ahol az első rész véget ér: a világ megtudja, hogy a fegyverek gyártásával foglalatoskodó bohókás milliárdos, Tony Stark maga a Vasember. Mindez természetesen nem csupán rajongói táborát növeli, és miközben a kormány azon pedálozik, hogy megszerezze tőle a veszélyes fegyvernek minősített páncélt, egyszerre két ellensége is úgy dönt, hogy a „coming out” után itt az ideje eltenni őt az útból: egy, Tony édesapja által tönkretett orosz mérnök, Anton Vanko fia, Ivan Vanko, valamint Stark üzleti ellenfele, Justin Hammer. A két gonosztevő rájön, hogy külön-külön semmire sem mennek, így összefognak, hogy egy robothadsereg segítségével szabaduljanak meg tőle.

A történet kidolgozása egy olyan képregény esetében, amely közel ötven éve van a piacon, természetesen nem könnyű feladat, hiszen még kétszer vagy háromszor két órába sem lehet belesűríteni az összes fontos tudnivalót, utalást, amit a Pókembert is megjelentető Marvel Comics által kitalált szuperhős 1963 óta futó sztoriját jól ismerők izomból fújnak. Már csak azért sem, mert a Vasember kimondottan hidegháborús hős, aki a vietnami háború idején született meg, ebbéli minőségében pedig az amerikai patriotizmus megtestesítője. Mindezt az alkotók jól adaptálták a mai viszonyokra, hiszen a filmváltozat első részében Stark az afganisztáni hadszíntéren szenvedi el azt a sérülést, amelynek során repeszszilánk kerül a mellkasába, szívét pedig ennek nyomán csak egy különleges generátor tartja működésben. A hidegháborús képregényszámok lecsapódása viszont a második rész Ivan Vankója, hiszen Vanko apja annó a szovjetek „ellenvasembereként” jelent meg a kiadvány hasábjain.

Vasember 2
Iron Man 2. Amerikai fantasztikus akciófilm, 124 perc, 2010.
Rendezte: John Favreau.
Producer: Kevin Feige.
Szereplők: Robert Downey Jr., Gwyneth Paltrow, Don Cheadle, Sam Rockwell, Mickey Rourke, Scarlett Jonahsson, Samuel L. Jackson.
Írta: Stan Lee képregénye alapján Justin Theroux.
Kép: Matthew Libatique.
Zene: John Debney, Tom Morello.
Értékelés az 1-10-es skálán: 7

Szóval az alkotóknak nem volt könnyű dolguk, hogy a közel ötven év történéseiből a három moziepizódra való témát kimazsolázzák, de ezen feladatuknak végül is egész becsületesen eleget tettek. A gond a Vasember 2-ben ott van, hogy az első résszel ellentétben háttérbe szorulni látszik Stark koránt sem tökéletes emberi jelleme. A Vasember képregényhősként ugyanis éppen azért vált népszerűvé, mert a Marvel másik szuperfigurájához, Pókemberhez hasonlóan emberi oldalát is megismerheti az olvasó, és nem csupán a magasztos hőstettekkel, de a gyakran tökéletlen, vívódó karakter problémáival is szembesül. Stark a történet szerint zseniális feltaláló és milliárdos playboy – a képregény szerzői az Aviátor című filmben bemutatott Howard Hughesról mintázták a figurát – , aki ennek megfelelően meglehetősen gátlástalan, önimádó, és az itallal is közeli viszonyt ápol. Mindez azonban – főleg a súlyos alkoholprobléma – a Vasember 2-ben inkább karikaturisztikusan, mint hitelesen jelenik meg. Az első rész báját adó humor is kevesebb, helyét a tömény akció veszi át, amit viszont ma már bármely számítógép-animációt alkalmazó film hasonló nívón képes szállítani.

A stáblistától bizonyára minden hollywoodisztár-fetisiszta izgalomba jönne, hiszen Pepper Potts szerepében ismét felbukkan Gwyneth Paltrow, a S.H.I.E.L.D. kémelhárító szervezet ügynökeként pedig Scarlett Johansson és Samuel L. Jackson is megjelenik, az igazi nagy dobás azonban az Ivan Vankót játszó Mickey Rourke. Az utóbbi években egy túlkokszolt testépítőbajnok és egy argentin tévésorozat amorózójának keverékéből összegyúrt imázzsal nyomuló színész itt is a Pankrátorból megismert figurát hozza, alakítása alapján pedig kijelenthető: az alkotók legjobb ötlete az volt, hogy őt választották ki a monacói pályán elektromos szuperostorral versenyautókat kettészelő, robothadsereget építő orosz feltaláló szerepére. Úgyhogy – még ha a Vasember 2 nem is annyira acélos, mint lehetne – már csak miatta, na meg a film betétdalaként dübörgő AC/DC-számokért is megéri megnézni.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés