Hirdetés

Közelkép – Újra itt a hálószövő

Ha egy üzlet beindul, akkor ezerrel dübörög: két évvel a pókember-franchise újraindítását, és A csodálatos Pókember első részét követően már mozikba is került a második epizód, amely a hálószövő újabb, fiatalkori kalandjait meséli el.

Balogh Levente

2014. május 26., 16:572014. május 26., 16:57

Ismeretes, hogy a legutóbbi, Sam Raimi-féle trilógia után a producerek úgy döntöttek, hogy egyrészt az ötlethiány, másrészt a színészek túlzott igényei miatt törlik a már betervezett negyedik epizódot, és teljesen új alapokról, új színészekkel elejétől kezdik újra a történetet.

Így aztán Peter Parker ismét gimnazistaként jelenik meg, újra megcsípi a génmódosított pók, és egészen új szálon indul el a történet, hiszen Peter szülei is felbukkannak, a sztori pedig a szülők eltűnése és Peter édesapjának rejtélyes kutatásai körül forog. Mivel Peter még középiskolás, így barátnője sem Mary Jane, hanem Gwen Stacy, ennek minden – a képregény kedvelői számára ismerős – tragikus vonzatával együtt.

A második epizód is az első részből ismerős mamutcég, az OsCorp genetikai kutatásait firtatja, mivel a tulajdonos, Norman Osborn halálos betegségét fia, Peter gyerekkori barátja, Harry is örökölte, így minden áron megpróbálja kidolgoztatni az ellenszert. Ehhez azonban a Pókember vérére lenne szükség, ugyanakkor a hálószövő – apja kutatásainak ismeretében – attól tart, hogy ha engedne a felkérésnek, az végzetes következményekkel járna.

Eközben az OsCorp egyik, mindenki által lenézett villamosmérnöke balesetet szenved, és az elektromosságot korlátlanul uraló gonosz szuperhőssé válik, aki Elektró néven terrorizálja a várost. Harry szövetségre lép vele, mivel mindkettejük célja az, hogy kézre kerítsék a Pókembert.

Az alkotók részéről jó ötletnek bizonyult a Pókember-széria megújítása, A csodálatos Pókember története és mitológiája is igazodik a 2010-es évek elvárásaihoz. A sztori kellőképpen sötét, miközben a képregény hangulatát néhány tényleg jól sikerült poén is visszaadja. Jók a karakterek is, Andrew Garfield Peter, Emma Stone pedig Gwen Stacy szerepében jó választásnak bizonyult, mint ahogy Jamie Foxx is szuperül alakítja a szuperellenséget.

A képi világ ellen azonban már komoly kifogások merülnek fel. Persze a Pókember világa nehezen lenne megvalósítható számítógépes animáció nélkül, de a film néha szinte teljesen öncélú CGI-látványorgiába fullad, ráadásul a 3D sem tesz hozzá semmit az élményhez, a látványelemek hagyományos formában is ugyanúgy érvényesülnének. Márpedig egy film esetében nehéz eltekinteni a képi világ problémásságától.

Mindemellett a sztori és a karakterek egész jól visszaadják a képregény hangulatát, ezért A csodálatos Pókember mégiscsak bátran ajánlható mindazoknak, akik rajonganak a piros-kék maszkos hálószövő kalandjaiért, és azoknak is, akik csupán mintegy két és fél órás kikapcsolódásra vágynak.

A csodálatos pókember 2 (The Amazing Spider-Man 2. Amerikai akciófilm, 144 perc, 2014). Rendezte: Marc Webb. Szereplők: Andrew Garfield, Jamie Foxx, Paul Giamatti, Emma Stone, Dane DeHaan, Sally Field, Csókás Márton. Írta: Stan Lee és Steve Ditko képregénye alapján Alex Kurtzman. Kép: Daniel Mindel. Zene: Hans Zimmer, Pharrell Williams.

Értékelés az 1-10-es skálán: 7

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés