Hirdetés

Közelkép – Musical, csillogás és kikacsintás

A kritika és a közönség nagy lelkesedéssel és rajongással fogadta a zenés filmeket a jelek szerint következetesen preferáló Damien Chazelle – lásd a két évvel ezelőtti, szintén sikeres Whiplasht – újabb alkotását, a Kaliforniai álmot (La La Land), amely hét díjat nyert az Aranyglóbusz-gálán. A film sikeresen és látványosan ülteti át 2016-ba a múlt század első felében virágkorát élő filmes műfajt.

Balogh Levente

2017. január 11., 15:422017. január 11., 15:42

A legkevésbé sem kockázatmentes feladatra vállalkozott Damien Chazelle rendező-forgatókönyvíró, amikor úgy döntött, a klasszikus hollywoodi musicalek világát megidéző zenés filmet forgat 2016-ban Kaliforniai álom (azaz az eredetiben La La Land) címmel. A 30-as, 40-es, 50-es évek nagyszabású, látványos és mai napig ismert zenei betétekkel megspékelt, akrobatikus táncmutatványokat és géppuskalábú sztárokat felvonultató musicalainek napja régóta leáldozott, ezért kérdéses volt, hogyan reagál a 21. század közönsége egy olyan filmre, amely ezt a műfajt éleszti fel.

Nos a kritika és a közönség nagy lelkesedéssel és rajongással fogadta a zenés filmeket a jelek szerint következetesen preferáló Chazelle – lásd a két évvel ezelőtti, szintén sikeres Whiplasht – újabb alkotását. És bár jelen sorok szerzője eddig sem volt a hollywoodi musicalek rajongója, és a Kaliforniai álom sem tette azzá, meg kell hagyni, hogy a film sikeresen és látványosan ülteti át 2016-ba a múlt század első felében virágkorát élő filmes műfajt.

A sztori nem nevezhető bonyolultnak: Sebastian, a dzsesszzongorista szeretné feléleszteni a dzsessz iránti rajongást, ezért saját zenés klubot szeretne nyitni, miközben Mia, a fiatal színésznő a kitörés lehetőségére vár. Egyikük sem jár túl sok sikerrel, ám miközben szakmai szempontból kudarcról kudarcra bukdácsolnak, egymásra találnak, a szerelem pedig minden nehézségen átsegíti őket. Azonban amikor mindkettejük pályafutása elkezd felfelé ívelni, azt megsínyli a magánéletük, és előbb-utóbb dönteniük kell, hogy mi a fontosabb. Sablonos, előre gyártott panelekből építkező, sőt néha nem kicsit giccses romantikus történetről van szó tehát, ami azonban önreflexív is, és bár egy ideig a szokványos álomvilágot hozza, egy idő után számos kikacsintás mellett a rideg valóságot is bemutatja.

Egy musical lényegét természetesen a zenei betétek adják – nos a film ebből a szempontból nem panaszkodhat, Justin Hurwitz muzsikája fülbemászó, a táncjelenetek koreográfiája pedig látványos – az egy snittből álló nyitójelenet tényleg lélegzetelállítóan megkomponált. Nem hiányozhatnak a sztárok sem, és Ryan Gosling, valamint Emma Stone ezúttal is bebizonyítja, hogy a sztárságon túl igazi, nagyon jó színészek. Az ének- és táncjelenetek közben sem bizonytalanodnak el, igazi profik mindketten.

Persze annak, aki nem nagy rajongója a műfajnak, mindez még az önkritikus kikacsintások ellenére is sok lehet, talán fél órával rövidebb játékidő jobbat tett volna a filmnek. Amely azonban mindemellett egyrészt jól sikerült főhajtás a régi, csillogó és harsány Hollywood, az álmok városaként emlegetett Los Angeles előtt, másrészt azonban azt is megmutatja, hogy a csillogás néha mennyire álságos, és hogy az egész pompázatos álomvilág mögött kegyetlen és embert próbáló valóság lakozik.

Kaliforniai álom (La La Land – amerikai romantikus film, 126 perc, 2016). Rendezte: Damien Chazelle. Szereplők: Ryan Gosling, Emma Stone, John Legend, J. K. Simmons, Finn Wittrock. Írta: Damien Chazelle. Kép: Linus Sandgren. Zene: Justin Hurwitz.

Értékelés az 1–10-es skálán: 8

A Kaliforniai álom kapta a legtöbb jelölést a brit filmakadémia díjára

A Kaliforniai álom kapta a legtöbb jelölést kedden Londonban a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) idei díjaira: 11 kategóriában esélyes. A Ryan Gosling és Emma Stone főszereplésével készült Kaliforniai álom című musical többek közt a legjobb filmnek, valamint a legjobb férfi és női főszereplőnek járó elismerések várományosa is. A jelölteket Dominic Cooper és Sophie Turner brit színészek jelentették be.

A Kaliforniai álom a vasárnap esti hollywoodi Golden Globe-díj-átadón mind a hét jelölését díjra váltotta, ezzel rekordot ért el. A legjobb filmnek járó díjra jelölték még Ken Loach Én, Daniel Blake című drámáját, A régi város, az Érkezés és a Holdfény című filmeket. Tom Ford Éjszakai ragadozók című filmje kilenc kategóriában kapott jelöltést.

A legjobb főszereplő díjára Andrew Garfieldet, Casey Afflecket, Jake Gyllenhaalt, Viggo Mortensent, Amy Adamset, Emily Bluntot, Meryl Streepet és Natalie Portmant is jelölték. A legjobb mellékszereplőnek járó elismerésre többek között Hugh Grant, Jeff Bridges és Nicole Kidman esélyesek. A brit filmakadémia már az elmúlt héten bejelentette a kezdő filmszínészeket elismerő kategória jelöltjeit: Laia Costa, Lucas Hedges, Tom Holland, Ruth Negga vagy Anya Taylor-Joy kaphatja a Rising Star-díjat. A 2017-es BAFTA-díj-kiosztó gálát február 12-én tartják a londoni Royal Albert Hallban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés