Közelkép: Kalózok, romantika nélkül

A mindenféle hamis kalózromantikától mentes jelenség Paul Greengrass figyelmét keltette fel annyira, hogy filmet is forgasson róla, miután egy kalóztámadás áldozatává vált amerikai hajó kapitánya könyvet írt az őt és legénységét 2009-ben, Afrika szarvánál ért incidensről. Mivel a film Richard Phillips, a Maersk Alabama teherhajó kapitányának könyvén alapszik, és megtörtént esetet dolgoz fel, dokumentarista elemeket felhasználva, de mégis mindvégig izgalmas játékfilmként mutatja be az eseményeket, miközben nem csupán jókra és rosszakra osztja fel a szereplőket, hanem megpróbálja megértetni azt is, mi viszi rá a szomáliai tengerparti falvak gyakran még cipővel sem rendelkező lakóit arra, hogy kalózkodásra adják a fejüket. A történet éppen ezért két szálon indul: először Phillips kapitány útra kelését láthatjuk békés, nyugodt vermonti közegéből, majd Szomáliába kerülünk. Itt már egészen más a környezet és a viszonyok is, és ezt a felvétel is érzékelteti: a kalózok útra kelését, a legénység kiválogatását ide-oda cikázó kézikamera-felvételeken láthatjuk. A folytatás egyértelmű: a kalózok kiszemelik maguknak az egyébként afrikai éhezőknek segélyeket szállító Maersk Alabamát, és rövid küzdelem után elfoglalják, hogy milliós nagyságrendű váltságdíjat követeljenek érte. Nem minden úgy alakul azonban, ahogy szerették volna, a legénység ugyanis elrejtőzik, és miközben a kapitányt sikerül túszul ejteni, a legénység tagjai folyamatosan borsot törnek az orruk alá.

A Phillips kapitány forgatókönyvírója – nem az élet, hanem Billy Ray – mindenképpen dicséretet érdemel. Bár a játékidő meglehetősen hosszú, hiszen jócskán meghaladja a két órát, sikerült annyira feszessé tenni a történetet, és olyan jó érzékkel adagolni a feszültséget, hogy egyáltalán nem tűnik soknak az a 134 perc. A gyors vágások, illetve a kézi kamerás felvételek váltakozása sajátos kettősséget kölcsönöz az alkotásnak, hol igazi akció-thrillerként, hol az eseményeket szinte szenvtelenül bemutató dokumentumfilmként nézhetjük. A történet emellett kitűnően alkalmazza az ellenpontozást: a középkorú, kissé mackósodó Richard Phillips kapitány és ellenfele, a szikár, izzó tekintetű kalózvezér Muse nem is lehetne ellentétesebb figura. Mégsem hőst és antihőst látunk, a történet mindkét szereplő emberi oldalát próbálja bemutatni, ezért nem emeli égig a hajóját menteni próbáló amerikait, és nem zúzza porba a valójában szintén az életéért küzdő szomáliait – hiszen nem neki kell a pénz, hanem az egyik helyi érdekű hadúr kényszeríti arra fegyverrel a tengerpart lakóit, hogy kalózkodással biztosítsák számára a fegyvervásárláshoz szükséges összeget. Ezért aztán a rablók nem is profi, szenvtelen gyilkológépek, hanem a szituációtól jórészt ugyanannyira megijedt emberek, mint az amerikai hajó legénységének tagjai.

Mivel nem celluloidhősökről, hanem emberekről van szó, nagyon sokat látjuk a szereplők arcát – az eseményekre adott reakcióik premier- és szuperplánban jelennek meg, így próbálva fokozni a hatást. A film akkor döccen egyet, amikor a két főszereplő, Phillips és Muse beszélgetnek, és a történet átmegy a nyugati társadalom és a kapitalizmus kritikájába. A kalózvezér ugyanis többek között azzal indokolja, hogy miért kalózkodik, hogy a nyugati hajók lehalásszák a szomáliai partvidék vizeit, így a helybelieknek már nem jut hal. Itt kissé mesterkéltté és melodramatikussá válik a történet, de ez a rész szerencsére nem tart sokáig. (Bár – ha már Nyugat-kritika – az a tény azért szöget üt a néző fejébe, miért nem képes egy szállítmányozási világcég két-három fegyveres biztonsági őrt szerződtetni a hajóira: akkor nem tudna elfoglalni egy hatalmas teherszállítót négy, egyetlen dióhéjnyi motorcsónakban ülő, Kalasnyikovval felfegyverzett tengeri rabló, és nem kellene a fél amerikai haditengerészetet plusz a SEAL különleges egységet a világ túlsó felére küldeni túszt szabadítani az adófizetők pénzén). A film a címszereplőt alakító Tom Hanks újabb erős alakítását hozza, a többszörös Oscar-díjas színész kitűnően alakítja a hőssé válni cseppet sem, de hajóját és legénységét mindenáron megmenteni akaró, a feszültségtől végül magába roskadó karaktert. Az ellenfelét alakító Barkhad Abdi méltó társ, elképesztően jól játssza a szintén kényszerhelyzetben cselekvő, a kulcsmomentumokban gyakran elbizonytalanodó kalóz figuráját. Az élet persze meghökkentőbb fordulatokra is képes, mint egy hollywoodi forgatókönyvíró – a jól végződött túszszabadító akciót követően a legénység egy része beperelte Phillips kapitányt, amiért szerintük elővigyázatlan volt, és az előzetes figyelmeztetések ellenére is kalózjárta vizekre irányította a hajót. Ez már nincs benne a filmben, mivel kissé megbolygatta volna a zárást, azonban a Phillips kapitány ettől eltekintve is izgalmas és érdekes, kimondottan nézhető és elgondolkodtató film.

Phillips kapitány (Captain Phillips. Amerikai filmdráma, 134 perc, 2013).
Rendezte: Paul Greengrass. Szereplők: Tom Hanks, Barkhad Abdi, Barkhad Abdirahman, Faysal Ahmed, Mahat M. Ali, Michael Chernus, Max Martini, Írta: Billy Ray. Kép: Barry Ackroyd. Zene: Henry Jackman. Értékelés az 1-10-es skálán: 8