Kovács András Ferenc új verseskötetét mutatták be Kolozsváron

A csehovi világot nevével kétszeresen is megidéző, „álmodott” orosz költő tizennégy verssel kelt életre még a kilencvenes évek közepén – a ciklus egyik darabját KAF Vaszilij Bogdanovnak, Bogdán László alteregójának ajánlotta.

A magyar költők teremtette orosz költők közül még Baka István Pehotnijának és Király László Nyezvanovjának neve merült fel, mottókkal, ajánlásokkal az ő alakjukat is megidézi Kovács András Ferenc az új kötetben.

Az Asztrov-kötet létrejöttéről, kiadásáról a csíkszeredai Bookart Kiadó igazgatójával, Hajdú Áronnal egyeztetett Kovács András Ferenc, így született meg a tavaly még két versciklus, amelyet az első ciklussal együtt adtak közre ezúttal. A verseket az orosz irodalom, életérzés, művészet ihlette, és annak ellenére, hogy alteregó nevében íródtak, rendkívül személyesek – a kötet egészét apjának, Kovács Ferencnek ajánlotta a szerző. Személyes-játékos a Szülői ház a Kazanszkaján alcímű vers is a szatmári Kazinczy utcai házról, az első strófában találjuk azt a rímet, amely valószínű, minden magyar ajkú emberben felötlik, ha az orosz zeneszerző nevét hallja: „Játszott mamácska zongoráján / Csajkovszkij és Rimszkij-Korszakov! / Nem szól ma zárt szalon homályán. / Asztalfiókban korszakok.”

A versek számos képe a huszadik századi orosz történelmet vonultatja fel, hiszen az orvos-költő Asztrov – akinek részletes, prózában megírt életrajzát a kötet végén közli a szerző – az első világháború alatt frontkórházakban dolgozik, később a moszkvai művészvilágba lesz bejáratos, aztán jön a kényszermunka, kitelepítés, a leningrádi blokád, a szovjet hatalom kiteljesedése, majd ismét kitelepítés... Az életrajz egyfajta orosz sorsszinopszis, mint ahogyan a versek is azok: annak a művészetnek a lenyomatai, amelyről ma már talán kevesebbet tud a magyar olvasó, mint például a nyolcvanas években.