Hirdetés

Kosztolányi és Esti Kornél furcsa varázstükrei

Amikor a tudatalatti én elemzése Európa-szerte divattá vált, a huszadik század elejének nagy nemzedéke is – Ady, Babits, Kosztolányi, Karinthy – felfedezi a gyermek- és serdülőkori emlékek szinte kimeríthetetlen ihletforrását.

Molnár Judit

2016. október 04., 19:082016. október 04., 19:08

Kosztolányi Dezső nemcsak felidézi fiatalabb önmagát, hanem megalkotja egyik legemblematikusabb szereplőjét, Esti Kornélt. Esti részben ellentéte a felnőtt alkotónak (legalább annyira, mint Babits Gólyakalifa című kisregényében Tábory Elemérnek az álombeli írnok), másrészt alteregója, mint Karinthy hajdani ifjonca, a Találkozás egy fiatalemberrel novellából, vagy Ady kisfiúalakja az Egy ismerős kisfiú című versből. Kosztolányi és Esti folyamatosan furcsa varázstükröt villant egymás arcába: egyszerre látszik, aki tartja, és akinek tartja a tisztánlátást elősegítő fényes felületet.

Esti Kornél történetét egy elbeszélésfüzérben bontja ki az író, amit majd betegsége elhatalmasodása idején az Esti Kornél éneke című verssel koronáz meg. Csáki Szabolcs fiatal debreceni színművész ennek a bonyolult megkettőződésnek a színrevitelére vállalkozott. A színész a debreceni Borostyán Produkciós Iroda által szervezett összeállítás társszerzővé avatta Némethy Norbertet, a Borostyán vezetőjét. Elmondásuk szerint tulajdonképpen különböző iskolák tanárainak, diákjainak a felkérésére vágtak bele a feladatba, a Partiumi Magyar Művelődési Céh meghívásának köszönhetően viszont a Zenés utazás...kalapban című előadás bemutatóját Nagyváradon tartották, a PKE dísztermében, majd Szatmárra, Nagykárolyba indultak, hogy visszatérve Váradra a „megrendelő” iskolákban adják elő.

Csáki Szabolcs, aki alapfokon magyar irodalom szakot végzett, úgy fogalmazott, iskolai-egyetemi Kosztolányi-élményei ellenére igazából a műsor készítése során látta meg az Esti-történetek igazi mélységét. Az előadás szerves részei a 20-as, 30-as évek közkedvelt sanzonjai, amelyek kiegészítik a kávéházat idéző díszletet. Csáki Szabolcs kiemelte az egyéni előadóest első tapasztalatának fontosságát, azt a revelációszerű érzést, mintha négyszemközt került volna a közönséggel. Egészen más kapcsolat alakul így ki, mint az eddigi, nagyszínpadi előadásai során – mondta a színész, aki újabb egyéni műsorokat is tervez. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy semmiképp sem törekedtek a szövegek erőltetett aktualizálására, ott sem, ahol pedig esetleg át lehetett volna helyezni az alaphelyzetet a mába.

Az előadás záróepizódja a híres villamosút története, ami dióhéjban nemcsak Kosztolányi, de minden ember életútjának az összefoglalása. November 3-án lesz 80 éve, hogy ötvenegy évesen, hosszú, súlyos szenvedés után halálba komorult a mindig vidám, bohém Esti Kornél felnőtt énje. Nem titkolta szenvedéseit, nem menekült konok hallgatással a halál elől, inkább próbálta megérteni az élet értelmét, és kimondani: „homlokán feltündökölt a jegy, / hogy milliók közt az egyetlenegy”. (Halotti beszéd).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
Hirdetés