
Újra budapesti táncművészek veszik birtokba a kolozsvári Ecsetgyár stúdiótermét, ahol szerdától vasárnapig zajlik a GroundFloor Group által 3. alkalommal megszervezett Vis-à-vis kortárs táncfesztivál.
2013. december 10., 20:022013. december 10., 20:02
A rendezvény keretében megtekinthető előadások mindegyike kolozsvári premier. Szerda este 7 órától először lép fel a kincses városban a magyarországi független színházi élet külföldön is elismert alkotócsapata, a Tünet Együttes. A társulatvezető Szabó Réka: Apropó – Ez mind én leszek egykor című szólója a szervezők közleménye szerint művészi számvetés, személyes leltár, a 44 éves alkotó sírásból nevetésbe hajló, egyszerre ironikus és megható önvallomása.
Juhász Kata és társulata három produkciót is bemutatott az elmúlt években Kolozsváron. A társulatvezető legújabb, Szoborrá avatom című szólójával lép fel csütörtökön, amely egyszerre installáció, koncert és tánc-performansz, látlelet a közösség és a hatalom, a propaganda és a hitvallás viszonyrendszeréről. Az előadásban ifj. Márkos Albert Kolozsvárról elszármazott zeneszerző különleges zenei világát a két zenész Kertész Endre és Ajtai Péter élőben, mintegy szereplőként adja elő.
Hód Adrienn és társulata, a HodWorks idén márciusban vendégszerepelt először az Ecsetgyárban az Ahogyan azt az apám elképzelte című előadással. Az alkotócsapat legújabb bemutatója, a Pirkad, egymás után két este, pénteken és szombaton lesz látható a Vis-à-vis programjában.
Vasárnap este, a rendezvény utolsó előadásaként első ízben mutatkozik be Kolozsváron Góbi Rita, az újvidéki születésű, Budapesten élő táncművész és társulata a Fehér fal című előadással. A fesztivál ideje alatt, szombaton és vasárnap délelőtt a meghívott alkotók kortárs táncot tanítanak majd.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!