Hirdetés

Könyvvásárral „a teljesség felé”

A tavalyi rendezvény magasra tette a lécet, a szervezők megpróbálnak idén is hasonló színvonalú vásárt szervezni. A 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárnak többek között ezért is választották a Weöres Sándortól származó „A teljesség felé” mottót.

2013. szeptember 25., 17:522013. szeptember 25., 17:52

A november 14–16. között zajló seregszemle beharangozó sajtótájékoztatóján a szervező Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, Káli Király István elmondta, a múlt évi rendezvény sikere is bebizonyította, hogy Marosvásárhelynek szüksége van az évről évre megszervezett könyvvásárra. „Nem lenne ma könyvvásár, ha a marosvásárhelyiek nem tudnák eltartani ezt a vásárt” – jegyezte meg Káli. Hozzátette, idén is számtalan hazai és magyarországi kiadót meghívtak, de sok járulékos rendezvénnyel is készülnek.

 

Nagyobb teret kap a költészet

A szervezésbe tavaly bekapcsolódott Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke, Szepessy Előd elmondta, idén is új arculatot kapott a vásár, amelyben őszies meleg színek dominálnak. Az új szlogen egyben a Weöres-centenáriumra való utalás is. A centenárium miatt idén nagyobb teret kap a költészet a vásáron, először szervezik meg például a Magyar Költészet Estjét, amelyre számtalan Kárpát-medencei költőt hívtak meg a szervezők. A rendezvény járulékos rendezvényei közül Gryllus Dániel Weöres Sándor-estjét emelheték ki. A zenész a mottót is adó A teljesség felé című kötet anyagát dolgozta fel, a műsorban pedig olyan neves magyarországi előadók kapnak szerepet, mint Palya Bea, Sebestyén Márta, Sebő Ferenc vagy Szalóki Ági – összesen huszonegyen lesznek majd a színpadon. Szintén újítás, hogy szombaton záróesttel fejeződik be a vásár, akkor adják át a Szép könyv-díjakat, de egy meglepetésműsorral is készülnek a szervezők.

 

Olvasókat nevelnek

Idén is nagy teret kapnak a rendezvényen a gyermekprogramok. „A rendezvényekkel a kicsik olvasóvá nevelését támogatjuk, amit nem lehet elég korán kezdeni” – jegyezte meg Makkai Kinga, a programok koordinátora. Az érdeklődők megismerkedhetnek az idén kiadott gyerekkönyvekkel, irodalmi játékokon, drámafoglalkozásokon, bábjátékokon, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, ugyanakkor gyermekkönyvtár, versfaragó műhely, játszóház és gyermektáncház várja a kicsiket.

A tinédzserek is kiemelt figyelmet kapnak a vásáron, a nekik szervezett programokról Barabási Tivadar számolt be. Több pályázatot hirdetnek ennek a korosztálynak, de kamaszoknak szervezett kerekasztal-beszélgetésekkel, vetélkedőkkel, műhelyfoglalkozásokkal is a könyvvásárra szeretnék csalogatni a fiatalokat.

 

Szász Cs. Emese

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés