2011. november 03., 12:472011. november 03., 12:47
A III. Nagyváradi Könyvmaraton pénteken 16 órakor kezdődik és másnap estig tart a pompásan felújított teátrumban, a Szigligeti Színház egyúttal a rendezvény fő támogatója is. A szervezők – Szűcs László, Simon Judit és Derzsi Ákos – elmondták, hogy a hagyományokhoz híven szépirodalommal és tényirodalommal ismerkedhet meg a közönség.
Pénteken este 8-tól Markó Béla költői és publicisztikai munkájának egy-egy friss termését mutatja be, szombaton este pedig a magyarországi Zalán Tibor író, drámaíró, költő legújabb kötetével ismerkedhetnek meg az irodalomkedvelők. Budapestről érkezik a Könyvmaratonra legújabb regényével Papp Sándor Zsigmond.
A Riport Kiadó új szépirodalmi sorozatában verskötettel jelentkezik Kinde Annamária, regénnyel Sorbán Attila. Szilágyi Aladár harmadik riportkötetében a többség-kisebbség szemszögéből vizsgálja a román-magyar együttélést, Simon Judit pedig Halasi Erzsébet színművész pályafutásáról írt könyvet.
Demény Péter kolozsvári író, költő a nyomtatás alatt lévő meseregényéből olvas fel, Székely Ervin publicisztikai kötettel áll elő, a magyarországi Tasnády-Sáhy Péter pedig az Indiában önkéntesként eltöltött egy évének reflexióit foglalta kötetbe. Bemutatkozik, a magyarországi Libri és a Noran Libro Kiadó, továbbá a Spanyolnátha című internetes irodalmi folyóirat.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.