
2010. szeptember 24., 09:202010. szeptember 24., 09:20
Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója a könyvbemutatón elmondta, már évekkel korábban megfogalmazódott, hogy a jubileumra könyvet kell írni, hiszen Erdélyben a táncos produkciókról kevés kritikát írnak, és szükség van arra, hogy alkotásaiknak írásban is maradjon nyoma.
Fekete Réka, a könyv szerzője és szerkesztője beszélgetőkönyvet írt, a kötetben az együttes közel negyven egykori és jelenlegi alkotója szólal meg: koreográfusok, táncosok, zenészek, világosítók, öltöztetők. Fekete Réka elmondta, arra volt kíváncsi, miért vállalják a nehézségek ellenére ezt a hivatást, mit hoztak magukkal, honnan érkeztek a hivatásos tánc világába, hogy zajlanak a próbák, hogy élik meg az előadást, mi történik egy-egy bemutató után. A beszélgetésekből kibontakozik a Háromszék Táncegyüttes húszéves története, de az előzmények is, a Sepsiszentgyörgyön 1978-ban induló táncházmozgalom pillanatai.
A táncegyüttes húsz évének három nagy korszakát a három koreográfus határozza meg, Könczei Árpád, Orza Călin és Ivácson László, de mellettük az együttes minden korábbi és jelenlegi tagja hozzájárult ahhoz, hogy intézmény, saját képzési fórum jöhessen létre. Az alkotás folyamatának kulisszatitkain kívül a könyvben olyan részletekre is fény derül, hogy milyenek voltak a mostoha körülmények között lezajlott kiszállások, amikor az öltöztetők a forró csempekályhán húzogatták a szalagokat, hogy azok kisimuljanak, hogy a táncoslányok előadás előtt két órával kezdik szépíteni magukat, hogy a világosító aggódva figyeli, nehogy az előadás alatt kiégjen a régi lámpa.
Fekete Réka külön fejezetben foglalkozik azzal, hogy az együttes a folklórhoz vagy a táncszínházhoz áll-e közelebb, hogy az olvasónak, a nézőnek el tudja mondani, milyen szempontok szerint alakul a műsorpolitika. A táncegyüttes égisze alatt létrejött M Studio mozgásszínházi műhelyről szóló fejezetben az új műfaj elfogadtatásáért kifejtett erőfeszítés bemutatása kerül előtérbe. „A könyv az erdélyi néptánc és népzene szeretetének a könyve” – fogalmazta meg az alkotó.
A könyvbemutató után a táncegyüttesről készült filmet vetítették a múzeumban. Kató Zsolt, az Úton című film egyik alkotója elmondta, nehéz feladat 45 percbe belesűríteni húsz év történetét. A Háromszék Táncegyüttes jubileumi rendezvénysorozata keretében csütörtök este bemutatták a Táncbeszéd című ünnepi gálaműsort, pénteken pedig megkezdődik az Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója, amely három napig várja az érdeklődőket.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.