
2010. július 08., 10:132010. július 08., 10:13
A hétvégén hivatalosan is megnyílt üzlet néhány hete már működik, és azt tapasztalták, hogy érdemes volt bérbe venni a mintegy 80 négyzetméternyi felületet. A boltban a legkülönfélébb korosztálynak, ízlésnek megfelelő kiadványok sorakoznak a polcokon. „Csakis kiadóktól vásárolt könyveket árusítunk. Azt is megtehetnénk, hogy átadjuk a forgalmazási jogot egy-egy nagyáruház működtetőjének, de az a tapasztalatunk, hogy túlságosan felverik az árakat. Például a Méhes György sorozat egyes darabjai nálunk egyenként 25 lejbe kerülnek, ugyanazokért a kötetekért egy másik vásárhelyi nagyáruházban 70 lejt kérnek. Ez megengedhetetlen” – véli Kósa R. Géza. Mivel korábban, a vásárhelyi főtéren levő könyvkereskedésükben a román nyelvű könyvek eladása a forgalomnak mintegy 20 százalékát tette ki, úgy tervezik, hogy a nagyáruházbeli üzletben még több román nyelvű kiadványt árusítanak majd, hogy minél nagyobb vásárlóréteg igényeit kielégíthessék. Sok lesz a gyermekkönyv is, hiszen ide gyakran betérnek vásárolni a kisgyerekes családok is. A román könyvek beszerzése érdekében hat hazai kiadóval tárgyalnak, egyesekkel már szerződést kötöttek. Kósa nemcsak a marosvásárhelyi vásárlókra számít. A nagyáruház ugyanis útjába esik a Székelyföld felől érkező utasoknak is.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.