2010. október 11., 09:382010. október 11., 09:38
Kirmájer Enikő, az iskola igazgatója elmondta: „Árpi bácsi tanárként kifejezetten jó hatással volt a gyerekekre, jelenléte megszüntette a konfliktusokat, feloldotta a feszültséget, így az általa megteremtett nyugodt környezetben minden pedagógusnak élmény volt a munka”.
„Rendkívüli ajándék Márton Árpád Csíkszeredának. Ez a város bő száz éve szerencsés, hiszen sok híres művész élt, illetve alkotott itt, és teremtett egy olyan miliőt, amelyben jó élni” – fogalmazott Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere.
Gál András festőművész, Márton Árpád barátja, alkotótársa elmondása szerint Márton Árpád minden művében az embert próbálja vallatni, és minden alkotásban benne van ő maga. Az iskola aulájában látható kiállítás két különleges művét emelte ki Gál András: A parasztbánat, valamint A föld fiai címűeket. Mint mondta, ezekben a munkákban feltűnik az alkotó gyerekkora. Gál büszkén említette, hogy mai napig járnak Márton Árpáddal művésztelepekre. Banner Zoltán művészettörténész Hargita megyét, Csíkszeredát művészeti nagyhatalomnak nevezte.
„A magyar művészeti könyvkiadás Kárpát-medencei fővárosa Csíkszereda” – hangsúlyozta. „Kitartást, pozitív hozzáállást és sok munkát kívánok a felnövekvő művésznemzedéknek. Új századot írnak, új világot kell teremteniük. Ne feledkezzenek meg arról, hogy mi veszi körül őket, honnan jöttek, és merre tartanak” – mondta Márton Árpád.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.